Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Botanikus kertjébe látogattak el a füzesabonyi Széchenyi István Katolikus Általános Iskola hittan táborozói.
Az EKKE Botanikus kertje több éve fogad rendszeresen csoportokat, így a tematikus napokon túl rendszeres helyszíne osztálykirándulásoknak, erdei iskolai foglalkozásoknak és táboroknak is. Az idei tábori szezont a füzesabonyi Széchenyi István Katolikus Általános Iskola hittan táborának lelkes csapatával nyitották meg. A tábor szellemiségéhez igazodva gyerekek megismerkedhettek a kolostorkertek hagyományos növényeivel és azok történetével, gyógyhatásaival, ezeket összegyűjtve pedig a foglalkozás végén egy saját kertet tervezhettek. A botanikus kerti foglalkozás másik részében bárkára szálltunk és egy Föld körüli utat megtéve ismerkedtünk meg a kontinensek állatvilágával. A kerti foglalkozások után a gyerekek megismerték az üvegházat és az ott zajló munkát, valamint látogatást tettek a Biológiai Intézet állattárába is.
A tábori napról következzen egy képes összefoglaló:
A gyógynövénykert bemutatása kóstolással egybekötve
Megkezdődött a kolostorkert tervezése
Hajóra szálltunk
Gyorsan az (élő)helyükre kerültek az állatok
Lelkes kiáltással zártuk a botanikus kerti programot
Az üvegházi séta is bővelkedett látnivalókban
A program szervezésében és lebonyolításában részt vevő egyetemi munkatársak: dr. Jana Táborská, Komárominé Lengyel Ágnes, Mihalik István, Ragó Ilona, Horotán Katalin voltak.
A hírt beküldte: Horotán Katalin, Ragó Ilona
Fotó: dr. Jana Táborská, Horotán Katalin)
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események