A Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolában november 23-án rendezték meg az intézményben már hagyományos hittan és idegennyelvi versenyt. Az Egri Főegyházmegyéből 18 iskola vett részt a vetélkedőkön.
"Iskolánkban nagy sikerrel került megrendezésre az Egyházmegyei hittan és idegennyelvi verseny, melynek témája az Érsek atya által meghirdetett jelmondat volt, „A szentmise a család erőforrása”. A két éves online időszak után nagy öröm volt újra találkozni, az idén 18 iskolából érkeztek hozzánk diákok. Igazgatónő köszöntő szavai, az énekkarosok fellépése után megkezdődött a jó hangulatú csapatverseny.
Az idegennyelvi versenyzők szövegértésből mérhették össze tudásukat. A gyerekek kiválóan felkészültek, mindegyik területen magas színvonalon teljesítettek. Jó volt látni, hogy a különböző településekről érkező gyerekek milyen gyorsan megtalálták egymással a közös hangot, Jézus szeretetéről tanúbizonyságot téve..
A verseny végén a gyermekeket és a kísérő pedagógusokat szeretetvendégségre hívtuk, ahol megkóstolhatták a szülők által készített süteményeket. Köszönjük szépen a felkészítő tanárok munkáját és a részvételt! Az elért eredményekhez mindenkinek szívből gratulálunk! A hittan versenyen kiemelkedő teljesítményt értek el az alábbi csapatok: I. hely: Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI Encs II. hely: Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jópásztor Óvoda, AMI Eger III. hely: Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda Miskolc IV. hely: Diósgyőri Szent Ferenc Katolikus Általános Iskola és Óvoda Miskolc A nyelvi versenyen kiemelkedtek a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola, a szerencsi Bolyai János az egri Szent Imre a sajóládi Fráter György és a füzesabonyi Széchenyi István Katolikus Általános Iskola diákjai. Gratulálunk minden versenyzőnek!"
(A híradást beküldte: dr.Kovácsné Nikházy Eleonóra)
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események