Az „Egri Érsek bora 2024” címet 6 borász és bortermelő 8 bora viselheti.
10. alkalommal adták át az “Egri érsek bora” címeket. Az Egri Főegyházmegye borvidékeiről minden esztendőben bírálatra küldik a legkiválóbb nedűket, melyek közül vakkóstolással választják ki a címre érdemes borokat. Dr. Gál Lajos borász úgy fogalmazott, ez a cím minden termelő számára megtiszteltetés, s a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legjobb borok kerülnek terítékre.
Ficzek László általános helynök az átadáskor a bor szakrális jellegét emelte ki, elmondta a katolikus egyházban a legfontosabb imádság, a szentmise elengedhetetlen kelléke a búzából készült kenyér, ostya mellett a szőlőből készült bor, mely az átváltoztatásban Jézus Krisztus vérévé válik.
Szent Orbán pápa ünnepe közeledte kapcsán a helynök elmondta még: a szent pápa rendelkezett arról, hogy a kehely és a paténa belsejét aranyozzák, az Oltáriszentség tisztelete miatt. Hozzátette: Szent Orbán pápa ereklyéje megújított ereklyetartóban május utolsó hétvégéjén kerül vissza Monok templomába, ahol ez alkalomból Ternyák Csaba egri érsek mutat be szentmisét.
Az egri érsek misebora címet a Péter Pincészet bora nyerte el. Péter Ákos borász azt mondta, nincs különösebb titka a borkészítésnek, a minőség a kulcs. A 2017-es hatputtonyos aszú az elmúlt tíz év legjobb évjáratának termése, 180 gramm maradék cukorral, kiváló stílusjegyekkel a legmagasabb minőséget képviseli. A borász hozzátette még: van még érlelési potenciál ebben a borban.
Az „Egri Érsek bora 2024” címet 6 borász és bortermelő 8 bora viselheti.
Az elismerések átadása kóstolóval zárult.
borvidék |
kategória |
termelő |
bor |
BÜKK |
fehér |
Virág Tamás |
Szürkebarát 2023 |
MÁTRA |
fehér |
Szőke Mátyás és Zoltán |
Mátrai Pinot Gris 2023 |
|
rosé |
Szőke Mátyás és Zoltán |
Kékfrankos Rose Mátra 2023 |
TOKAJ |
száraz |
Patrícius Borház Zrt. |
Patrícius Tokaj Furmint Selection 2022 |
|
édes |
Péter Pincészet |
Tokaji Aszú 6 puttonyos 2017 |
EGER |
fehér: |
Soltész Birtok Kft. |
Egri Chardonnay 2021 |
|
vörös: |
Thummerer Vilmos |
Egri Cabernet franc Superior 2018 |
|
bikavér: |
Thummerer Vilmos |
Egri Bikavér Superior 2017 |
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események