Az idei évtől Ferenc pápa az Ifjúsági Világnapot Virágvasárnapról áttette Krisztus Király ünnepére. Ennek megfelelően november 21. vasárnap este Egerben, a Ciszterci templomban jöttek össze a város minden plébániájáról és katolikus kollégiumaiból a fiatalok, akiket a szentmise elején Vízi János, egyházmegyei ifjúsági referens köszöntött. A főcelebráns Koós Ede lajosvárosi plébános volt, Czibere Zsolt felsőtárkányi plébániai kormányzó pedig egy lelkesítő szentbeszédet tartott. A zenei szolgálatról a Kisút ének- és zenekar gondoskodott. A liturgikus szolgálatban a kispapok mellett népes ministráns csapat is segédkezett.
A szentmise után a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium ebédlőjében folytatódott az összejövetel, ahol lehetőségük nyílt a fiataloknak a kötetlen beszélgetésre, találkozásra, ismerkedésre. Külön köszönettel tartozunk Karóczkai Júlia igazgató asszonynak a helyszín biztosításáért, valamint a lajosvárosi karitász csoportnak, akik a fiatalok vendéglátásáról gondoskodtak. Bízunk benne, hogy rendezvényünkkel hagyományt teremtettünk, és máskor is sikerül összehozni az egri fiatalokat.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események