Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési és szakképző intézmények lelkipásztorai és igazgatói számára tartottak értekezletet március 1-én az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.
Az értekezlet szentmisével kezdődött, melynek homíliájában Dr. Ternyák Csaba érsek prófétai küldetéstudatra buzdította a jelenlévőket. A nagyböjt, a szent negyven nap arra készít fel minket, hogy méltóképpen ünnepeljük a Húsvét titkát.
Isten egyetemes üdvözítő szándéka nemcsak a hívőknek, hanem a pogányoknak is szól, ő minden embert üdvözíteni akar. A főpásztor arra biztatott, hogy legyünk az irgalmas Isten prófétái, lélekben újjászülessünk és Jézus igaz követőivé váljunk.
Az előadások kezdetén Lóczi Tamás, Az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd az imádság, a böjt és a jócselekedet összefüggéséről tartott előadást. A nevelés lényege, hogy megtanítsuk a gyermekeknek, hogy ne önmagukra, hanem másokra, felebarátaikra figyeljenek.
Majo Márk Gábor gyermekvédelmi szakértő, a PROMIS Egyesület elnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács titkára sorra vette a gyermekek életében jelen lévő problémaforrásokat, amelyekkel meg kell küzdeniük. Reményét fejezte ki, hogy minden intézményben lesz 3-4 fős szakmai csoport, akik krízishelyzetben tudják, hogyan kell segíteni és a diákokat megfelelő információval látják el arra vonatkozóan, hogy felismerjék, ha bajban vannak és tudják, hogy kihez fordulhatnak. A felnőttek – szülők, pedagógusok – közös felelőssége, hogy a gyermekeket tanulásra alkalmas állapotba hozzák, vagyis hogy jó fizikai, mentális és érzelmi állapotban legyenek.
Dr. Habil Budavári Takács Ildikó klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, az EKKE Pszichológiai Intézetének docense előadásában beszélt arról, mit jelent és hogyan jelenik meg a gyermekek életében a krízis, a düh, a harag, mi vezet odáig, hogy egy gyermek öngyilkosságot kísérel meg és hogyan lehet megszólítani egy krízishelyzetben lévő gyermeket. Mivel egy gyermeknek nincsenek megküzdési eszközei, helyette az elkerülés módszerével feszültségcsökkentő szereket, módszereket alkalmaz. A felnőtt feladata, hogy jó megküzdési mechanizmusokat tanítson neki. Arra a kérdésre, hogy mit tehetünk a veszélyeztetett tanulókért, elmondta, hogy ne tabusítsuk az önsértő magatartást, a gyerekek megkönnyebbülnek, ha ki lehet mondani, hogy baj van, nehézségekkel küzdenek. Felhívta a figyelmet azokra a szélsőséges esetekre, amikor mindenképpen külső szakember segítségét kell kérni.
Mészáros Anna, az Egri Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője beszélt a szakmai szolgáltatási feladatokról, pedagógusokat és tanulókat támogató tevékenységről. Örömét fejezte ki, hogy a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók aránya Heves megyében az elmúlt 4 évben jelentősen csökkent.
A délután folyamán szó esett a fenntartói kihívásokról, valamint a pedagógus-továbbképzési programokról is.
Pap Ildikó
kép: Balogh Ferenc, Szent István Televízió - Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események