„Így hirdessük, hogy vagyunk mi gyermekek, fiatalok” – gyermekek imádkozták a rózsafüzért Törökszent

tömeg

A Szent István Rádió október 17-én nyolcadik alkalommal közvetítette élőben a hallgatók felé a gyermekek imáját. A törökszentmiklósi Szentháromság templomban a Törökszentmiklóson és környékén, Fegyvereken, Kenderesen és Nagykörűn, az Egri Főegyházmegye fennhatósága alá tartozó, köznevelési intézmények tanulói közösen imádkozták a szentolvasót.

kórus

A lelki ráhangolódást Mária énekekkel segítették a nagykőrűi Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda tanulói és Fejes János atya, aki gitáron kísérte a gyermekeket.

pléb

Az imádságot Bordás Péter atya, a Szentháromság templom plébánosa vezette, aki a rózsafüzérek megáldása után arra hívta fel a gyermekek figyelmét, hogy

„Jézus mindenben alávetette magát a törvénynek. Vessük alá mi is magunkat a törvénynek, és engedjük, hogy ez tegyen bennünket szabaddá. Olyan szabaddá, akik nyíltan és őszintén vállalhatjuk, hogy az élet küzdelmein keresztül Jézust követve, mi is részesülünk az ő feltámadásának örömében. …Így hirdessük, az egész egyházmegye területén, hogy vagyunk, létezünk, mi gyermekek, fiatalok, akik ma együtt azért imádkozunk, hogy a világba eljöjjön a béke.”

gyerekek

A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda, a fegyverneki Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda, a kenderesi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és a nagykörűi Petrovay György Katolikus Általános Iskola tanulóinak közös imádságát, a házigazda intézmény, a Bercsényi tanulóiból erre az alkalomra összeállt gyermekkar és Szekeres József kántor segítette.

A következő évben, az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért kezdeményezéshez csatlakozó közös imádságunk helyszíne Szikszó lesz.

 

Kónya Éva

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert, Vozáry Róbert