III. Országos rajzverseny a jászalsószentgyörgyi katolikus iskolában

A Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola idén harmadik alkalommal rendezte meg országos rajzversenyét Petőfi Sándor 200. születésének évfordulójára.

A kiadott pályázatra költőnk valamelyik versének feldolgozását, versillusztrálását kellett elkészíteni bármilyen technikával. Az alkotásokat külön korcsoportokban osztályozta a zsűri, 1-2., 3-4., 5-6., 7-8. és középiskolások korcsoportra. A szakmai zsűri tagjai között intézményünk pedagógusa, művésztanárai, illetve egy külsős intézményből meghívott képzőművész, Páncsics Edina tanárnő vett részt.

Pályázatunkra idén is nagy számban érkeztek alkotások, több, mint 36 intézményből 286 nevezővel, mely mind csodás és egyedi alkotások, mik mesélnek az alkotóikról, a művészi kifejezésmódjukról és kicsiny világukról! A kreatív gondolkodás szépségében pedig igen gazdag produktumok születtek. Intézményünkből 60 tanulónk vett részt ezen a versenyen.

Az eredményhirdetésre 2023. április 14-én, pénteken került sor, ahol a résztvevőket megvendégeléssel és intézményünk citera zenekarával, néptánc- és énekkar együttesével fogadtuk. Ez úton köszönjük minden felkészítő pedagógusnak, szülőknek, akik hozzájárultak pályázatunk sikeréhez, s nektek, kedves pályázók, kiknek munkái színesítik versenyünket! Gratulálunk!

Takács Anikó, Vincze Dániel művésztanárok