Az egész katolikus világ számára kiemelkedő esemény, Magyarországnak pedig különleges lehetőség, hogy jövőre - 1938 után másodjára - hazánk rendezheti a Krisztussal való találkozás világméretű ünnepét, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, vagyis a NEK-et. 2020. szeptember 13-tól minden földrészről érkeznek majd, hogy részt vegyenek a magyarországi rendezvénysorozaton. Napokon belül tehát pontosan egy év lesz hátra a NEK kezdetéig. Az eseményt a szervező Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a visszaszámlálás nyilvános megkezdésével ünnepli a Szent István-bazilika előtti téren.
A 2019. szeptember 13-án 15.30-kor kezdődő rendezvényen beszédet mond Michael August Blume apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, valamint Mohos Gábor püspök, a NEK Titkárság vezetője valamint százfős kórus és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes is fellép.
Erdő Péter bíboros harangszó kíséretében indítja majd a visszaszámlálást pontban 16.00 órakor, ezt követően sajtótájékoztató keretében számolunk be a NEK 2020-as programjairól, amelyekre aznaptól lesz lehetőség regisztrálni.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események