Pillanatok a füzesabonyi Széchenyi István Katolikus Általános Iskola napközi hittantáboraiból:
Közös imával és ráhangolódó énekkel indítottuk reggeleinket a 2021. júniusának utolsó két hetében megvalósuló alsós- és felsős hittantáborainkban, melyeken több mint 50 gyermek kapcsolódhatott ki önfeledten. Szívet melengető érzés volt végignézni napról napra a gyerekeken, akiknek mosolygós ajkairól egyszerre csendültek fel reggelenként az ének szavai: Itt vagy hát, de jó ez! Itt vagy hát, de szép ez! Itt vagy hát, Velem. Így együtt vagyunk!
Programjaink a plébániaudvaron, a templomban, a templomkertben valamint az iskolában zajlottak. Fő célunk a gyerekek lelki életének, hitéletének mélyítése volt, mindezt vidáman, örömökkel és élményekkel teli környezetben – egyéni-, kiscsoportos- és közösségi játékok és feladatok segítségével. Programjaink vezérfonala Szent József és az ő élete volt. A gyerekek által már jól ismert életút mellett igyekeztünk más oldalról is megláttatni, kiemelni Megváltónk gondviselőjének fontos szerepét. Részletesebben megismerkedtünk szentünk csendes, de dolgos és tevékeny életével, munkájának, hitének jelentőségével. A gyerekek – többek között – raktak ki a szentet ábrázoló puzzle-t, kerestek „kinder” tojásokba rejtett és Szent Józsefhez kapcsolódó jelképeket a templomkertben, rajzoltak róla, fát csiszoltak. Volt rókavadászat, sportvetélkedők és még sok más érdekes feladatra is sor került. Elmúlt tanévünk mottóját – mely szerint: „Aki énekel, az kétszeresen imádkozik!” – továbbra is szem előtt tartva sokat énekeltünk. Hálásan köszönjük a közös szervezést és megvalósítást iskolánk lelkipásztorának és egyben plébánosunknak, főtisztelendő Papler Pál atyának.
a tábort szervező hittanárok
- beküldött hír -
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események