A Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Erzsébet Tagóvodája négy csoportnak ad helyet, az új épületben melegítőkonyhát, tornaszobát, sószobát, egyéni fejlesztő termet és orvosi szobát is kialakítottak.
Az óvoda körül zárt belső udvart építettek ki udvari játékokkal, az épület előtt akadálymentes parkolókat létesítettek, s akadálymentes bejáratot. Az óvoda az új épületben 72 gyermekkel kezdte meg működését 2023. szeptemberében.
Az ünnepségen Harasztiné Kádár Ágnes igazgató és Palásthyné Horváth Andrea óvodavezető köszöntötte a jelenlévőket.
Dr. Sedon László plébános köszönetét fejezte ki a főpásztornak bátorságáért, melynek köszönhetően az Egri Főegyházmegye számos intézmény fenntartója lehet, s ez segíti azt, hogy az óvodák és iskolák a hit útjára vezessék a gyermekeket. A lelkipásztor kiemelten fontosnak nevezte a döntéshozók munkáját és támogatását is, mellyel segítik ezeket a törekvéseket.
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő elmondta, a kormányzat elkötelezett a családok támogatása terén, a nemzeti identitás, a hit megőrzésében és megerősítésében. Ennek jegyében támogatják a templomfelújításokat, a bölcsőde- és óvodaépítéseket.
Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár rámutatott, kétezer évvel ezelőtt Jézus Krisztus tanította a nők tiszteletének fontosságát, s irányította a figyelmet a gyermekek szeretetére.
Hozzátette: minden gyermekért küzdeni kell, hogy megszülethessenek és boldogan felnőhessenek. A politikus méltatta a katolikus egyház, az Egri Főegyházmegye intézményfenntartásban vállalt szerepének jelentőségét, mellyel a krisztusi tanításnak tesznek eleget.
A Magyar Katolikus Egyház óvodafejlesztési programja keretében több mint 13 ezer férőhely készül, vagy újul meg. Az Egri Főegyházmegyében összesen 32 óvodát érint a program, ezen belül 26 új épület létesítését jelenti.
Ternyák Csaba egri érsek úgy fogalmazott, örömmel, hálával és köszönettel van tele a szíve, mert 10 évvel ezelőtt úgy döntöttek a szülők, hogy katolikus iskolát szeretnének, s ezáltal szövetséget kötöttek az egyházzal, az egyházmegyével, s ennek gyümölcse ez az óvodaátadás. Jézus Krisztust választották, s ennek jutalma ez a mai nap, mely fontos lépés azon az úton, melyen a gyermekeket Istenhez vezethetjük. „Krisztus a jövőnk” – így szólt a pápalátogatás mottója, a közelebbi jövőnket pedig a gyermekek jelentik.
A főpásztor köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az építkezés sikerén munkálkodtak, s Isten áldását kérte a munkára és gyermekekre, szüleikre és az intézmény dolgozóira.
A Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Anna Tagóvodája négy csoportot fogad be, a másik új épülethez hasonló komfortot kínál a kicsiknek, melegítőkonyhával, tornaszobával, sószobával, egyéni fejlesztő teremmel és orvosi szobával.
Itt is korszerű játszóudvart alakítottak ki, a szülőket akadálymentes parkoló és bejárat várja. Az óvoda az új épületben 88 gyermekkel kezdte meg működését 2023. szeptemberében.
Dr. Kovácsné Nikházy Eleonóra igazgató és Balogh-Bubenkó Éva óvodavezető köszöntötték a vendégeket, majd Gubala Róbert plébános szólt a jelenlévőkhöz.
Elmondta, mindenkit jókedvvel tölt el, hogy elkészült ez az épület, mely a Szent Anna egyházközséghez tartozik. Szent Anna, Jézus nagymamája életén keresztül a mai nagyszülők szerepéről szólt, akik fontos feladatot vállalnak a vallásos nevelésben.
Dr. Kiss János országgyűlési képviselő arról beszélt, a legfontosabb, hogy a gyermekek boldogok legyenek, s mindenkinek az a feladata, hogy ennek feltételeit biztosítsa.
Soltész Miklós államtitkár köszönetét fejezte ki a gyerekeknek és az óvópedagógusoknak az ünnepi műsorért, Ternyák érseknek, munkatársainak és a kivitelezőknek a színvonalas munkáért. A politikus a keresztény nevelés jelentőségét méltatta, mely megismerteti a szépet és a jót.
Úgy fogalmazott: a különféle támogatásokkal keretet lehet adni, de tartalommal, lélekkel a közösség tudja megtölteni az intézményeket.
Ternyák Csaba egri érsek emlékeztetett, több mint egy évtizede a szülők döntése nyomán számos iskola került egyházi fenntartásba, s most hálásak lehetünk azért a döntéshozóknak, hogy ezek az intézmények óvodákkal bővülhetnek. Különleges lehetőség, hogy már itt elkezdődhet az a nevelő munka, ami esetleg a családban valamilyen okból nem indult el.
Az óvodafejlesztési program nagy öröm, ez a lehetőség az egész társadalom számára rendkívüli értéket jelent, s egyben kihívás és lehetőség a lelkipásztoroknak, hogy az Istennel való találkozás vágyát felkeltsék a gyermekek szívében.
A köszöntő után a főpásztor megáldotta az új épületet.
A Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programja keretében emelt épületek 160 óvodás színvonalas ellátását biztosítják. A két beruházást több mint másfél milliárd forintból valósították meg.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió – Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események