Kitüntetések nemzeti ünnepünk alkalmából az EKKE oktatóinak

b4510c19a6cfe8447c9c8b43e458fd270127a929

Állami kitüntetést vehetett át nemzeti ünnepünk alkalmából Prof. Dr. Mika János, az Eszterházy Károly KatolikusEgyetem Földrajz és Környezettudományi Intézet egyetemi tanára, Dr. Pap József, a Történelemtudományi Intézet igazgatója és Dr. Szlávik János, egyetem professor emeritusa a Pesti Vigadóban.

Március 15-én az örök magyar alkotó és szervező erőt ünnepeljük – mondta a kulturális és innovációs miniszter kedden a Pesti Vigadóban rendezett díszünnepségen. Csák János hangsúlyozta: különleges nap ez a mai, térben és időben távoli, mégis szerves egységet alkotó és azonos gyökerekből táplálkozó eseményeket és teljesítményeket ünneplünk. A miniszter szavai szerint március 15-én az elődökre emlékezve, „az örök magyar alkotó- és szervezőerőt ünnepeljük, a szabadságvágyunkat és az élni akarásunkat”. Kiemelte: ma azért vagyunk itt, hogy tisztelettel fejet hajtsunk azok előtt, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak „a magyar életvilág fenntartásában és továbbörökítésében”.

Az eseményen a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Prof. Dr. Mika János éghajlatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Természettudományi Kar Földrajz és Környezettudományi Intézetének egyetemi tanára több évtizedes tudományos és oktatói pályájának, hazai és nemzetközi szakmai tevékenységének elismeréseként.

4a26e342f851e068034535a455887396fea86839

A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vett át Dr. Pap József az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Történelemtudományi Intézetének igazgatója, Új- és Jelenkori Történeti Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára a magyar történelem kutatásában végzett kiemelkedő tudományos tevékenysége, valamint több évtizedes oktatói, vezetői és szervezői munkája elismeréseként.

fb5080e4cea70eb5daf07b473794771ae0541e98

Ugyancsak Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Dr. Szlávik János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professor emeritusa öt évtizedes felsőoktatási tevékenysége, magas színvonalú oktató-, hazai és nemzetközi tudományos munkája, valamint eredményekkel bizonyított vezetői kvalitásai elismerésére.

d0499f7ced6718b875b5914d18da7434059e6a8e

Csák János a nemzeti ünnep alkalmából adta át az elismeréseket. A miniszter összesen 102 állami kitüntetést adott át; a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét 32-en, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét 49-en, az Érdemes Művész kitüntetést 12-en, a Kiváló Művész elismerést hatan, a Magyarország Babérkoszorúját pedig hárman kapták meg.

Forrás: uni-eszterhazy.hu