Az elhurcolt minoritákra emlékeztek Miskolcon
A szétszóratás emléknapján a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportja koszorúzási ünnepséget rendezett június 23-án a minorita rendház falán elhelyezett emléktábla előtt. Kartal Ernő minorita tartományfőnök tizenhét éve kezdeményezte ezt az ünnepséget és azóta is, évről évre megemlékeznek azokról a szerzetesekről, növendékekről, munkatársakról, akiket 71 évvel ezelőtt, június 17-én éjjel az ávósok elhurcoltak és kényszerlakhelyre szállítottak.
Ebben az évben Kirner Zoltán szalézi szerzetespap mondott ünnepi beszédet, és a koszorúzás után ő mutatta be a templomban a szentmisét minden elhurcolt és börtönbe zárt papért és szerzetesért.
– Hetvenegy évvel ezelőtt, 1950. szeptember 7-én jelent meg az a törvényerejű rendelet, amely feloszlatta a szerzetesrendeket Magyarországon.
Az országban összesen 23 férfi és 44 női rendház működött ekkor, 11 ezer szerzetessel. 1950. június 9-ről 10-re, majd június 18-ról 19-re virradó éjjel a hazai rendházak sokaságában rendőrök jelentek meg, s a magukkal hozott névsor alapján a rendház összes tagját felverték álmából és arra kényszerítették őket, hogy azonnal vegyék magukhoz a legszükségesebb holmijukat. Ponyvás teherautókra zsúfolták őket, az öregeket és a betegeket is. Ezután előre kijelölt, kisebb-nagyobb kolostorokba szállították őket, fegyveres őrség kíséretében. Az összezsúfolt kolostorokban nehéz körülmények között éltek a befogadó és a beszállított szerzetesek, de bőségesen megtapasztalhatták az addig egymástól eléggé távol lévő rendek közti testvériséget, valamint a helyi hívek gondoskodó szeretetét.
Rájuk emlékezünk most, akik közül sokan nem érték meg az újraindulás lehetőségét. Megköszönjük kitartásukat, hűségüket, helytállásukat, életáldozatukat. Erre az áldozatos életre ma is szükség van, 30 évvel az újraindulás után, amikor újabb támadások érik keresztény hitünket, a család felbecsülhetetlen értékét. Nem hallgathatunk, és nem hagyhatjuk, hogy az Isten által megteremtett és megálmodott értékeink elvesszenek.
Az ünnepi beszéd után a résztvevők elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát, majd a KÉSZ miskolci csoportjának titkára, Holndonner Ferenc helyzete el az emléktábla alatt a hála és megemlékezés koszorúját. A résztvevők pedig egy-egy szál virággal emlékeztek az elhurcolt szerzetesekre.
Az ünnepségen a Mindszenti-templom énekkara működött közre Murvainé Bodnár Ildikó vezetésével.
Szöveg: Gróf Lajos Fotó: Fojtán László
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események