Történelem verseny
Negyedik alkalommal rendeztünk egyházi iskoláknak versenyt. Jelen esetben „Krisztus katonái” címmel az 1526-1606 közötti magyar történelem sorsfordító eseményeiről adtak számot a diákok. Az első forduló hét feladat megoldását, annak visszaküldését jelentette, majd a diákok felkészítő tanáraik kíséretében Gyöngyössolymosra utaztak a szóbelire. Vendégül láttuk az adácsi Szent Jakab, az egri Szent Imre, a jászberényi Nagyboldogasszony, a karácsondi Gönczi Pál általános iskolák csapatait. Hagyományosan szerepjátékkal kezdtünk, a korszakból olyan eseményeket jelenítettek meg a diákok, ahol neves egyházi személyiségek történelem formáló szereplők voltak: úgy, mint Fráter György, Tomori Pál. Korhű jelmezek, kellékek, előadásmód- csodálatos volt. Ezután még öt feladat várt a három fős csapatokra. A gyerekek nagyon ügyesek, rendkívül találékonyak voltak. A zsűri értékelése alapján az elsők az adácsiak, majd a jászberényiek, és az egriek következtek. Köszönöm a felkészítést a Kollégáknak, valamint a Zsűri munkáját.
Magyari Klára szervező, történelem tanár
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események