2019. április 12-én lelkinapot tartottak a hevesi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvodában.
"Húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, Jézus pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vagyis vasárnap feltámadt. A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda minden évben nagy hangsúlyt fektet ezen ünnep megismertetésére.
Nagyböjt végéhez közeledve, április 12-én, pénteken tartottuk hagyományos lelki napunkat. A tagintézményekkel közös délelőtt központi gondolata, az Isten és felebaráti szeretet gyakorlása volt. Első alkalommal a boconádi tagóvodánk kicsinyei is részt vettek a délelőtti programokban. A napot szentmisével kezdtük, amit Nagy István és Szőke József esperes, plébános atyák közösen celebráltak. A misén iskolánk nevelői és tanulói egyaránt részt vettek, a tanulók közül pedig többen szolgálatot teljesítettek a liturgián is.
Szőke József prédikációjában kiemelte, hogy keresztény életünk középpontja, az Eucharisztia, ami meggyógyít bennünket. Életünk fontos alkalmai, eseményei közben Jézus Krisztus velünk van, kísér és vezet bennünket. A lelki táplálékul szolgáló gondolatok után a Passió játék következett. A misztériumjáték időutazásra hívta a több mint ötszáz lelkes diákot, hogy visszatérve Krisztus korába, a mai kor nyelvén ismerhessék meg az első nagyhét eseményeit. Jelképesen megjelenítették Jézus utolsó napjait, halálát és föltámadását a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda hevesi színjátszósai.
A nap további részében színes programok várták a diákokat: az alsó tagozatos tanulók kézműves foglalkozás, táncház, filmvetítés keretében készülődtek az ünnepre. Az 5-6. osztályosak élménypedagógiai foglalkozáson és tanúságtevő előadáson vehettek részt, majd a sportolás közös élményével fejeződött be számukra a nap. Legidősebb tanulóink a keresztút 14 állomása alapján játékos vetélkedőn bizonyították, hogy ismereteik szilárdak, ügyességük pedig határtalan.
Lelki napunk célja nemcsak a húsvéti előkészület közös megélése volt, hanem hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy tagiskoláink diákjai új ismerősöket, barátokat szerezzenek. Lélekben megerősödve, és számos élménnyel gazdagodva zártuk a lelki napot.
Köszönjük az Önkormányzat, a Művelődési Központ, a Városi Sport- és rendezvénycsarnok valamint a Juventus Panoráma Kft. segítő támogatását, mellyel rendezvényünket felejthetetlenné tették." - írták beszámolójukban Szabadné Dudás Ildikó igazgatóhelyettes és Sinkovics Tímea hitoktató.
A 2019. április 12 és 14. között Egreben zajló Éneklő Ifjúság - Ifjúsági Zenei Fesztiválon sikeresen szerepelt a hevesi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola kórusa.
"Nagy izgalommal és lelkesedéssel készültünk az idei év hangversenyére, melyet Egerben a Forrás Szabadidő Központban rendeztek meg.
Iskolánk kórusa „Egyházi dalok” kategóriában kérte minősítését. Nagy örömünkre a zsűri ezüst minősítést adott a énekkarunknak, melyre nagyon büszkék lehetünk. Dicséret illet minden kórustagot, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, egységes megjelenésük és fegyelmezett, a társakra figyelő tiszta éneklésük mind a zsűri, mind a közönség tetszését is elnyerte. Szólistáink közreműködése is emelte a Szent Gellért Kórus produkciójának színvonalát, Lajer Nóra és Divald Mátyás énekszólója, Csernei Fanni fuvolajátéka és Pikula Máté gitár kísérete.
A szereplés után, a kicsit esős idő ellenére városnézésre, egy közös sétára is szakítottunk időt." - írta Szabadné Dudás Ildikó kórusvezető.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események