A mai napon ünnepeljük Urunk színeváltozását és egyben a Szent Korona ünnepet is, így itt dobog ma a magyarság, a magyar nemzet szíve - ezekkel a szavakkal köszöntötte a híveket dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a 19. Szent Korona Ünnepen a felvidéki Ipolybalogon. Az ünnepi szentmise főcelebránsa homíliájában kiemelte: a Szent Korona ünnepe és Urunk színeváltozása különleges módon fonódik ma össze. Ez a jelentős egyházi és társadalmi ünnep nemcsak itt az ipolymenti kis településen kiemelkedő, hanem kisugározva a környékre és a magyar nemzetre is hatással van. A Szent Koronához rengeteg szakirodalom kapcsolódik államjogi szempontból, egyháztörténeti vagy ötvösművészeti szempontból is. Liturgikus jelentősége és szakralitása egyformán megszívlelendő. Urunk színeváltozása biblikus ünnep, de magyar vonatkozású! A nándorfehérvári diadal győzelme után megmaradt a harangszó, melyet már korábban elrendelt III. Kallixtusz pápa. Ő amint megtudta a diadal hírét Rómában, elrendelte, hogy a következő évtől augusztus 6-án ünnepeljük meg Urunk színeváltozásának ünnepét.
Majd Bábel Balázs érsek párhuzamba hozta Urunk színeváltozásának az ünnepét, a Szent Korona jelképeivel és fő mondanivalójával. Jézus a hegyen színében elváltozott, ami annyit jelent, hogy megmutatta, hogy mi vár Ő rá, és mi ránk a föltámadás után. Átalakult teste megdicsőültté vált, arca ragyogott, az Atya hangja hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! Az üdvösségben találkozunk az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. A koronán felül látható az Atyaisten képe, alatta a középső pánton Jézus képe. Minden hatalom az Istené. De a hatalmat le lehet osztani. Ő úgy osztja le, hogy bizonyos embereket kiválaszt és hisszük azt, hogy a Szent Korona - miután a pápától került első szent királyunkhoz - kapott hatalmat. Kapott erőt ahhoz, hogy összefogja a magyar nemzetet. Innen alakult ki az az államelmélet, hogy már nem tárgynak tekintjük, hanem inkább jogi személynek, melynek jogi hatalma van. Hozzá tartozik mindenki a magyar nemzetből. Ezer év után, ha visszatekintünk a múltra tudjuk, hogy, azokat a nemzeteket is óvta, akik velünk egy történelmi hazában voltak. Isten hatalma továbbra is megmarad. A Szent Korona mindig föltételezi az isteni hatalmat. Ezt jól kifejezte utód nélkül maradt szent István királyunk, aki Európában elsőként fölajánlotta a koronáját a Szűzanya pártfogásába. Onnantól kezdve mi Mária országa lettünk. A Szűzanya viseli a gondunkat. Eszünkbe juttatja a hányattatott történelmünket, amikor hazakerült a korona, mennyi támadás érte liberális politikusok részéről. Hiszen nem akarták a rendszerváltás után sem betenni a címerbe. Nekünk pedig a kezdettől kell keresztény államiságunkat származtatni. Ez jelképezi a magyar nemzetet, mely túlnyúlik az ország határain. Mi a Magyarok Nagyasszonyát is egyben látjuk a Szent Koronával.
Majd az érsek felidézte fiatal felnőtt korát, hogy mennyire örült, amikor hazakerült országunkba a korona. Hiteles másolatát érettségiző diákként láthatta a kalocsai érseki könyvtárban. Máig érzem azt a megrendülést, amit ott megéltem – fogalmazott, hozzátéve: egyszerre beleláttuk szent István királyunkat, történelmünket, a jövőnket és a reményünket is. Azt írja Pilinszky: a múltunk a mi reményünk. A múlt, amit mi megéltünk, följogosít arra, hogy reménykedjünk továbbra is az Isteni Gondviselésben, hogy megmaradunk, hogy nem veszünk el. Benne van szentjeink és gondolkodóink imája, és az, hogy ez annak a jelképe, hogy valamikor mi is megkoronázottak leszünk. A Jelenések Könyvében így olvashatjuk: Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját! Erre tanít minket a Szent Korona, és tanít minket folyamatosan a jövőben is. Világosítson meg minket, mert benne van a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is – fogalmazott Bábel Balázs.
Az ünnep alkalmából Bálint Péter polgármester és György Ferenc plébános Szent Korona emlékérmet adott át Méri Margit néprajzkutatónak. Az emlékplakettet olyan személynek ítélik oda, aki áldozatos munkájával segíti a határon túli magyarságot. Méri Margit 45 éven át fáradhatatlan szorgalommal gyűjtötte a felvidéki népi és egyházi hagyományokat, népviseleteket, ezáltal megmentette a feledésbe merülő pusztulástól a jelen és jövő nemzedékei számára.
A szentmise végén dr Csókay András idegsebész tett tanúságot. Az esős időjárás miatt az ünnepi szentmisét a templomban tartották meg, mely zsúfolásig megtelt.
A szentmisét élő adásban közvetítette a Szent István Rádió
Domán Vivien
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események