A tartalomból:
Érseki szentmise Szent István napján - Ternyák Csaba érsek az egri bazilikában celebrál ünnepi szentmisét augusztus 20-án 10 órakor. A Szent István napi szertartásra szeretettel várják a híveket.
Bemutatjuk újmiséseinket - Czárán Bálintot és Pietro Trevisant ez év júniusának 17. napján szentelte pappá Ternyák Csaba érsek, Egerben. Augusztus elsejétől mindketten káplánként tevékenykednek az Egri Egyházmegyében. A két újmisés életútját mutatjuk be cikkünkben.
Nagyboldogasszony - Nagyboldogasszony, a legfontosabb Mária-ünnepünk. Olyan ünnep, amelyen kötelező a szentmisén való részvétel. Nagyon sok katolikus többségű országban munkaszüneti nap. Ezen a napon úgy köszöntjük Máriát, mint egy nagyon boldog asszonyt, hiszen mennybevétele által az örök és végtelen boldogság állapotába jutott. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora arról is ír cikkében, hogy XII. Piusz pápa 1950-ben fogalmazta meg pontosan azt a hitigazságot, amit minden esztendőben augusztus 15-én ünneplünk: „a szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt fölvétetett a mennyei dicsőségbe” (DH 3903). Ezen az ünnepen megköszönjük a Mindenhatónak, hogy Mária élete nem fejeződött be a halállal, hiszen őt Isten élete végén testestül-lelkestül rögtön felvette a mennyei dicsőségbe. Az ő életében nem volt egy olyan közbülső állapot, mint a mi életünkben lesz a halálunk és a feltámadásunk között.
Hivatásgondozó lelkigyakorlat - Az Egri Szeminárium szeretettel várja idén nyáron is a hivatásukat kereső fiúkat lelkigyakorlatra. A hivatások felismerésének alapfeltétele az Istennel való bensőséges kapcsolat. A rendszeresen imádkozó ember tudja meghallani Isten hangját a mindennapokban – írja meghívójában Lóczi Tamás spirituális.
A lelkigyakorlat egy lehetőség, ahol a Szentlélek meg tudja érinteni a fiatalok lelkét. A fő célja az Istennel való kapcsolat mélyítése, a közös és az egyéni ima gyakorlása, a Szentírás olvasása és értelmezése. A lelkigyakorlat helye az Egri Érseki Papnevelő Intézet, Foglár György utca 6. A program augusztus 14-én (hétfőn) 18.00 órakor kezdődik, és 17-én (csütörtökön) az ebéddel ér véget. Az összejövetelre a középiskolás korú, vagy annál idősebb fiatal férfiakat, fiúkat várják. Az alsó korhatár 14 év. Kérik, hogy a résztvevők hozzanak magukkal Szentírást, jegyzetfüzetet és tollat. Jelentkezni Lóczi Tamás spirituálisnál lehet: loczitamas76@gmail.com Levélcím: Egri Hittudományi Főiskola, 3300 Eger, Foglár György utca 6. A plébánosokat kérik, hogy augusztus 11-ig jelezzék a Szemináriumnak, a jelentkező nevét és életkorát.
Zenei szolgálat az egri káptalani szentmiséken - 2022 októberétől az egri bazilikában különböző kórusok és énekművészek teljesítenek zenei szolgálatot vasárnaponként a 10 órakor kezdődő káptalani szentmisén. A rendszeres kórusszolgálatnak a célja a minőségi egyházzene biztosítása és a fiatalok bevonása a liturgiába, a különböző stílusú kórusművek, gregorián énekek és népénekek megszólaltatása által. A kórusokat minden alkalommal Kubik Tamás orgonaművész kíséri. Cikkünk erről a kezdeményezésről szól, ismertetve a szereplő kórusok nevét és bemutatva Kubík Tamást.
Nyári táborok a katolikus iskolákban - Magyarország Kormánya az idén is támogatta katolikus iskoláink nyári táborait. A támogatásból főképp tematikus – „hittanos” táborok valósultak meg; itt a Krisztust követő ember életének szépségeit és reményét bemutató vallási tartalmak mellett, fontos tényező a sport, a vidámság, és a játék. A fiatalok sok szép élménnyel gazdagodva térhettek haza otthonaikba. Barta Gábornak, az egyházmegye pályázati ügyintézőjének tájékoztatása szerint: „Közösségben lenni jó” jelszóval több iskolánkban valósulnak meg Erzsébet-táborok. Gyakran napközis formában, de egyházmegyénkből sok diákunk jutott el Zánkára, vagy Fonyódra, a Balaton partjára! A „Határtalanul!” program kirándulásainak köszönhetően a hetedik osztályosok közelről megismerhették a Magyarország határain kívül élő magyarságot. A szomszédos országok magyarlakta területeit látogatva a tanulók személyes tapasztalásokat szereztek a külhoni magyarságról. A magyar - magyar kapcsolatok erősítése a hazaszeretetet szolgálja. Kiváló lehetőség a kereszténység nemzetmegtartó erejének a bemutatására. Cikkünkben egyházmegyénk több katolikus iskolájának nyári táboráról adunk ízelítőt.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események