Megjelent az Egyházmegyei Hírek 2023 októberi száma

2023oktober

A tartalomból:

Üdvözlégy - Október hónapban minden nap köszöntjük Máriát a Rózsafüzér egyéni és közös imádkozása által. Gábor angyal példája is erre biztat bennünket. Ebben a sajátos imádságban ismételgetjük az angyali köszöntést, amely arra tanít bennünket, hogy a Mária-tiszteletünknek van bibliai alapja, és teljesen összhangban van Isten igéjével. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora arról is ír cikkében, hogy tanulságosak és sokatmondóak számunkra Gábor angyal Máriához intézett első szavai: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled!” (Lk 1,28). Az angyali köszöntés három meglepő dolgot mond Máriának: felszólítja, hogy „örvendezzék”, „kegyelemmel teljesnek” nevezi, majd pedig arról biztosítja, hogy „vele van az Úr”. Gábor angyal Máriához intézett megszólítása, az „Üdvözlégy” – a Szentírás eredeti nyelvén, görögül „khaire” – nem csak egy köszöntés. Úgy is lehetne fordítani: „Örvendezz!” Máriát örvendezésre szólítja föl az angyal. Ugyanazt az örömre való felhívást közli, mint amit Zakariás próféta Sion leányának szóló jövendöléseiben olvasunk (Zak 9,9). Ahogyan a prófétánál Sion lánya, úgy Mária is arra kap meghívást, hogy örvendezzék, mert beteljesül az ősevangélium ígérete (Ter 3,15). Az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten valóban elküldi a Megváltót, aki „széttiporja a kígyó fejét”, megtöri a gonosz hatalmát. A másik figyelemreméltó részlet Gábor angyal köszöntésében az a mód, ahogy Máriát üdvözli. Az angyal nem a személynéven szólítja meg. Nem azt mondja neki: ”Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes.” Nem említi Mária nevét, hanem csak annyit mond: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes.” A Bibliában ennek nagy jelentősége van. Ha a Szentírásban valaki új nevet kap, akkor Isten kinyilatkoztat valamit annak a személynek a lényegéről, valamint a küldetésről, amire meghívja.

A boldoggá avatás és szentté avatás folyamata vértanúk esetében - Csepellényi György pálos szerzetes a XVII. századi katolikus megújulás jelentős, de mindezidáig kevésbé ismert személyisége. Felső-Magyarországon végzett misszionáriusi tevékenysége révén sokakat visszatérített a katolikus hitre. 1674. május 24-én Egerfarmos közelében katolikus hitéhez való ragaszkodása miatt halt vértanúhalált. Buzgó papi élete, Isten iránti szeretete és az Egyház iránt érzett hűsége nem csupán kortársait erősítette meg a krisztuskövető életben, hanem korunkban is fontos vonatkoztatási pont maradt. Ternyák Csaba egri érsek a  . május 29-én, Sárospatakon megtartott egyházmegyei találkozón jelentette be, hogy az elmúlt évszázadokban már többször elindított boldoggá avatási eljárást az Egri Főegyházmegye újraindítja. Az Egyházmegyei Hírekben egy 12 hónapos sorozatot indítunk, amelynek keretében Csepellényi életét mutatjuk be. Lapunkban a boldoggá, ill. szentté avatás lépéseit ismertetjük az elkövetkező hónapokban.

Fájdalmas Anya búcsú Egerben - A Fájdalmas Anya búcsú minden évben jelentős eseménynek számít Egerben. Az elmúlt években a Covid-járvány ugyan visszavetette a zarándoklatot, de idén már újra megtelt zarándokokkal a Szervita templom. A program a Buda Péter plébános által mondott szentmisével kezdődött szeptember 15-én, pénteken. A napot keresztúti ájtatosság zárta. Szombaton a Szervita nővérek vezetésével Mária keresztútját imádkozták a hívek, majd a családok szentmiséjét Füleczki István, az Egri Szeminárium prefektusa celebrálta. Vasárnap a betegekért mutatta be a szentmisét Szabó József Béla egyházmegyei zeneigazgató. A Hétfájdalmú Szűzanya rózsafüzérének elimádkozása után a búcsúi ünnepi szentmisét Juhász Ferenc pasztorális helynök celebrálta. Szentbeszédében arról szólt, hogy a szeretet igazi fokmérője a fájdalom. Amikor Szűz Máriát, mint Fájdalmas Anyát tiszteljük, akkor az anyai szeretet csúcsát ünnepeljük. Mert nincs nagyobb szeretet az anya szereteténél, aki elkíséri fiát a kínkeserves halálba. Nekünk magyaroknak különösen is ősi tapasztalatunk a Fájdalmas Anya tisztelete, hiszen az Ómagyar Mária-siralom egyike legkorábbi nyelvemlékeinknek.

Szent Gellért-díjat kapott a szegényeket felkaroló tanárnő - A Szent Gellért-díj arany fokozatát vehette át az augusztusi egyházmegyei pedagógus tanévnyitón  Kocska Ágnes az ózdi Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskola igazgatója, aki pedagógus pályafutásának eltelt 34 éve alatt, és az Egri Főegyházmegye fenntartásában töltött 12 évben kiemelkedő elhivatottságával, szakmai tudásával, karitatív szemléletével és cselekedeteivel mutatott példát. Róla írunk az Egyházmegyei Hírek októberi számában.

Homa János