A tartalomból:

Megnyitotta a szentévet Ternyák Csaba érsek - Szent Család vasárnapján, 2024. december 29-én nyitotta meg Ternyák Csaba egri érsek a szentévet az Egri Főegyházmegyében. Göncről érkezett az a monumentális zarándokkereszt, melynek a főszékesegyházba való bevonulásával vette kezdetét az ünnepi szentmise.
A főpásztor szentbeszédében rámutatott, az evangélium egy húsvéti zarándoklatot idéz fel, ma azonban Ferenc pápa egy másik zarándoklatra hív bennünket, kérve, hogy minden egyházmegyében a nagypénteki liturgiához hasonlóan ünnepeljük Krisztus keresztjét. Ez a remény útjának indítása, a teljes szentév pedig a remény ideje – fogalmazott.
Az érsek elmondta: Ferenc pápa az éjféli szentmisén a Szent Péter bazilikában a szent kapu megnyitásakor az Úrral való találkozás örömének felfedezésére és megújulásra buzdított. Az egri székesegyházban felállított zarándokkereszt új életre inspirál, tudatosítva, jó nekünk Jézus vonzásában élni.
Ternyák érsek azt is elmondta, azért lett a gönci zarándokkereszt a szentév szimbóluma nálunk, mert az Egri Főegyházmegye peremvidékéről érkezett, és mint tudjuk, Ferenc pápa gyakran beszél a perifériák jelentőségéről. Ez egy igazi zarándokkereszt – tette hozzá, amit a hívek minden évben elvisznek Monokra, a Fájdalmas Szűzanyához, hogy búcsút nyerjenek.
Reményeink szerint a főegyházmegye hívei ebben az évben ehhez a kereszthez zarándokolnak majd, hogy a szentgyónással és a zarándoklattal megszabaduljanak bűneiktől. Ferenc pápa „A remény nem csal meg” című bullájában erőteljesen hangsúlyozza a szentgyónás fontosságát, jelentőségét.

Februári Igenek - Nem tudom, hogy vannak a februárral, nekem ez a legnehezebb hónap az esztendőben. Épp ezért talán nem is baj, hogy egy kicsivel rövidebb. Ugyan három markáns napja is van e hónapnak, kettő mindjárt az elején. Február 2-án Gyertyaszentelő Boldogasszony, ez egyben a szerzetesek világnapja, hogy emlékezzünk a mécsesükből ki nem fogyó olajra. 3-án Szent Balázs püspököt kérjük – fejünket a gyertyák karjai közé hajtva, hogy a torkunkat védje és minden más bajtól is megóvjon. A Lourdes-i megjelenés évfordulóján, 11-én pedig, a betegek világnapja van. Közösen kapják meg a betegek kenetét az idősek és betegek, hosszan sorakozva az oltár előtt. Ezekkel a jellegzetességekkel együtt is mondom, a február nem tartozik kedvenc hónapjaim közé.
Miért is? Ez az az időszak, amikor már elmúlik karácsony és vele a legszebb ünnepi időszak. A templomban elbontják a betlehemet és kihordják a díszeiktől megfosztott karácsonyfákat. Vízkereszt után, a házszentelések nyomán keletkezett tömjén illat is elszáll, ami néhány órára betöltötte az otthonok falait. Az ajtó fölött ugyan ott van az évszám és a három betű, de hát az ott lesz egész éven át. Vízkereszttel elmúlik minden, ami a télhez köt. 
Gyerekkorom emlékét még azzal is terheli a február, hogy az egykori nagy havas hideg napok téli hetei után, most indul olvadásnak minden.  Az olvadt hó sáros leve csurog végig az utak mentén, a föld fagya is kienged, koszos csatakos lesz cipő és nadrágszár. Nem lehet már kimenni a kertbe, mert beleragadsz a sárba. Hideg, nyirkos, csatakos napok dermesztő reggelein indulsz el az iskola felé, nap mint nap. 
Juhász Ferenc atya cikkében arról is ír, hogy a február lehetne más is! A farsang hónapja, lehetne akár a vidámságnak, a jókedvnek és derűnek is a hónapja. A mulatozás, az álarcok viselése, azonban mégis inkább azt takarja, hogy fogytán van a természet, hogy a jó kifogyófélben van belőlünk. Ennek a mostani februárnak a régiekhez mérten is változott a hangulata. Mert nem volt hó, ami elolvadjon, nem volt fagy, ami kiengedjen, csak nyirkos ködös sár. „Ez a tél még megváltatlan, nincs rá mentség: fehér paplan, se hó, se hold nem világol” – szomorkodik a költő Nagy Gáspár is. Amikor tehát a téli ünnepkör már elmúlik, és a tavasz még nem köszön ránk, ki kell tartanunk elhatározásunkban és ígéretünkben. Február a hűség hónapja kell legyen. 
Van valami, ami ebben a hónapban mégis talpra állít bennünket, mégpedig az, hogy minden egyházközségben és minden plébánián ennek a hónapnak végére, el kell készíteni az előző év számadását, és meg kell tervezni az esztendő költségvetését. Visszatekinteni és előre. Számba venni, ami már biztos, és haladni előre a jövőbe. A valóság talaján maradva, közel ahhoz, ami van és azokhoz, akik vannak. Évről-évre február hozza el a visszatekintést és az előrebiztos, látást. Az elmúlt hetekben megválasztott új képviselő testületek első felelős döntése: segíteni a plébánost és a közösséget abban, ami ránk vár. A kéz felemelése, az igen szavazat, igen a jövőre, igen a 2025-ös esztendőre. Igen a templomra, az iskolára, igen a ministránsokra, a hittanra, a családokra, igen a szentmisékre, a zarándoklatokra, a gyönyörű és pótolhatatlan szertartásokra, igen a tavaszra, a nyárra, igen az őszre, a télre – és mindezt most februárban!

Ökumenikus imahét - A 2025. évi ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége állította össze. Ebben az évben van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, melyet a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak Kr. u. 325-ben. A megemlékezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg, és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint - azt a hitet, amely mindmáig eleven és termékeny. A 2025-ös ökumenikus imahét arra hívott bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe. 
A bibliai részek a niceai hitvallás alapvető állításait világították meg. Ezek a következő témák voltak: a világot kormányzó Isten atyasága és gondviselése; a teremtett világ, mint Isten műve; a Fiú megtestesülése; Jézus szenvedése, halála és feltámadása; a Szentlélek, az élet és öröm adója; az Egyház, a hívők közössége; megkeresztelkedés az Úr halálában és feltámadásában; az Ország és az eljövendő élet várása. Az imahét jelmondata volt: "Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26b).
Hazánkban a nyitó istentiszteletet 2025. január 19-én, vasárnap 18 órától tartották Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.
Egerben az imahét nyitónapján hagyományosan minden felekezet saját templomában, saját liturgiával kezdte az imaalkalmat. Közös istentiszteletekre – a történelmi egyházak részvételével – az ezt követő napokban került sor. Január 20-án, hétfőn az egri református templomban Vízi János atya, a Szeminárium rektora hirdetett igét. Kedden a ciszterci templomban Tóth Imre református lelkész, szerdán a Szent II. János Pál Missziós Központban Michał Bartosz Muszyňski, a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium rektora szónokolt. Csütörtökön a református templomban Ternyák Csaba egri érsek szólt a hívekhez. Elmondta, hogy a niceai zsinat hitvallása nagyon szép összefoglalása annak a hitnek, amelyet a keresztény felekezetek vallanak. Jézus Krisztus isteni és emberi természete mellett közösen valljuk, hogy ő a Szentháromság második személyes igaz Isten és igaz ember. Ez a hitvallás közös alapja minden ökumenikus párbeszédnek és együttműködésnek. Pénteken, a minorita templomban Zentai László ny. baptista lelkész, míg szombaton, a zárónapon a bazilikában Demkó Balázs görögkatolikus parókus volt az ökumenikus szertartás szónoka. 
Miskolcon január 19-én, vasárnap az evangélikus templomban Almási Ferenc református lelkipásztor volt a szónok. Január 20-án, hétfőn a Búza téri görögkatolikus székesegyházban Krankl József ortodox lelkipásztor beszélt. Kedden a Mindszenti templomban Fabinyi Tamás evangélikus püspök hirdetett igét. Szerdán az avasi református templomban Szalkai Z. József minorita szerzetes volt a szónok. Csütörtökön a belvárosi református templomban Mekis Ádám ny. evangélikus esperes szólt a hívekhez.  A pénteki összejövetelen, melyre a minorita templomban került sor Hangó István református lelkipásztor szónokolt. Szombaton az ökumenikus imahét a Deszkatemplomban Szemerszki Mihály görögkatolikus parókus igehirdetésével ért véget.

20. századi kísérletek Csepellényi György boldoggá avatásáért - A pálos rend 1786-os feloszlatása utána Csepellényi György személye is háttérbe szorult, egészen a 19. század második feléig. Akkor újra előkerült életpéldája, a 20. század első felében pedig még ismertebbé vált. 1904-ben Révai Sándor írta meg részletesen Csepellényi életrajzát. A  pálos rend 1934-ben visszatért Magyarországra, új rendházakat hoztak létre, de Sátoraljaújhelyre már nem tértek vissza. A 18. századi feloszlatás után a sátoraljaújhelyi pálos templomot és rendházat a piarista rend vette át.  1942-ben Lánczos Zoltán Ambrus pálos szerzetesjelölt „Tiszteletreméltó Csepellényi György magyar vértanú élete” címmel egy füzetet adott ki, mely nagymértékben hatott a vértanú iránti tisztelet terjedésére. Szintén az ő kezdeményezésére 1943-ban a pécsi püspökség engedélyezte a Csepellényi György boldoggá avatásáért fohászkodó imalap terjesztését.
A 20. század első tényleges boldoggá avatási kísérlete 1947-ben történt, amikor is a sátoraljaújhelyi piarista gimnázium Mária Kongregációja megalapította a Csepellényi György Bizottságot, melynek vezetője Gyulai László negyedikes diák (később pap) lett. A bizottság tagjai levélben fordultak az akkori egri érsekhez, Czapik Gyulához, a kassai, a váci és a pécsi püspökökhöz, hogy a templomban eltemetett vértanú szentté avatási perét sürgessék, és az elakadt pert újra felvegyék. A következő évben államosították az egyházi iskolákat, így Sátoraljaújhelyben is megszűnt a piarista gimnázium, ezzel együtt a Csepellényi György Bizottság is. Bár érdemi előrelépés az ügyben nem történt, 1947-ben Csepellényi György kriptáját az akkori pálos tartományfőnök, Vécsey József Aurél vezetésével más egyházi személyek felnyitották, lefényképezték és egy hivatalos jegyzőkönyvet vettek fel az ügyről. 1950-ben a kommunista államhatalom ismét feloszlatta a pálos rendet, így a következő évtizedekben az ügyben megint nem történt előrelépés. 
1974-ben, Csepellényi György halálának 300. évfordulója alkalmából Nagy-Bozsoky József sátoraljaújhelyi patológusnak, törvényszéki orvosszakártőnek sikerült azonosítania Csepellényi földi maradványait. Részletes dokumentációt készített a csontvázról, majd érckoporsóba helyezték a csontokat. 1989. május 27-én Sátoraljaújhelyen, temetésének 300. évfordulóján ünnepélyes keretek között egy tölgyfa osszáriumban, a korábbi kriptájában helyezték el a csontokat.
A 20. század utolsó éveiben, 1999-ben került elő újra Csepellényi György boldoggá avatási kérdése. Az akkori sajóládi plébános Balpataki Béla lelkes segítőivel hosszú időn keresztül gyűjtötte a szükséges dokumentumokat. 
Urbán Márta történész cikkében így fogalmaz: Összességében azt lehet mondani, hogy a 20. század folyamán a többszöri próbálkozások ellenére érdemi előrelépés az ügyben nem történt. Az 1689-es első kihallgatási jegyzőkönyv felvétele után 335 évvel később, 2024-ben került sor az igazán nagy lépésre, amikoris Csepellényi György boldoggá avatási eljárásának hivatalosan is elindult az egyházmegyei szakasza. Ezzel párhuzamosan egyházmegyénkben vasárnaponként az utolsó egyetemes könyörgést Csepellényi György boldoggá avatásáért imádkozzuk, illetve számos templomban, közösségben imádkoznak Csepellényi György boldoggá avatásért.