Hálaadó szentmisét tartottak Tiszapalkonyán és Mátraballán

TI_0005

Hálaadó szentmisét tartottak Tiszapalkonyán, melyet Ternyák Csaba egri érsek mutatott be. A főpásztor megáldotta a római katolikus templom felújított épületét. A szentmise kezdetén a helyi egyházközség és az ifjúság versekkel köszöntötte az érseket.

TI_0004

Koncz Zsófia a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára  köszöntőjében kiemelte: 1323 óta, már több, mint 700 éve van temploma a településnek. Nagyon sok baj érte, ez a vidék is megtapasztalta a történelem nehézségeit, melynek a templom is sokszor áldozatul esett. A politikus  háláját fejezte ki, hogy sok jó ember összefogásának köszönhetően most egy megújult templomban lehet együtt a közösség.

IMG_1594

Homíliájában Ternyák érsek a napi evangéliumhoz kapcsolódva úgy fogalmazott: a tanítványok Jézus mellett arról tanakodtak melyikük a legnagyobb közülük. Honnan tudjuk ezt? Jézus megkérdezte tőlük miről is beszélgetnek. Jézus apostolainak mintha hittanórát tartott volna akkoriban, összefoglalta nekik küldetésének lényegét. Mi Krisztus küldetése? Azért jött, hogy tanúságot tegyen az Istenről, de a gonoszok őt megölték, Ő viszont harmadnapra feltámadt. A tanítványok akkoriban olyanok voltak mint mi manapság. Ha nem értettek valamit nem igazán mertek kérdezni. Isten szeretetét akkor tudjuk igazából megtapasztalni, hogyha megfogalmazzuk a kérdéseket. Fontos, hogy jó kérdéseink legyenek - emelte ki a főpásztor, s hozzátette: életünk kapcsán számos felesleges kérdéssel foglalkozunk, olyan dolgokkal, mint az apostolok, hogy ki a nagyobb közöttünk, ki a fontosabb, kinek van magasabb beosztása, kinek van több pénze, kinek van szebb háza? Kinek van jobb mobiltelefonja, ki öltözködik szebben? Rengeteg olyan téma van, amik nem is másodlagosak, hanem harmadlagosak az igazi kérdésekkel összevetve.

TI_0001

Az igazi kérdés, hogy mi az értelme az életünknek? Az alapvető kérdésekre meg kell keresnünk a választ. Ezért olyan fontos ez a templom. Ez a gyönyörűen kifestett, felújított templom, ahova örömmel jönnek a hívek, azért, hogy imádkozzanak, hogy a kérdéseikre választ kapjanak, vagy hogy az Istennek feltegyék a kérdéseket.

TI_0011

Tele van a szívünk kérdésekkel. Miért a szenvedés? Miért ilyen rövid az életünk? És ha ilyen rövid, akkor miért van betegség? Miért van halál? Miért van hirtelen váratlan halál? Amelyekre a kérdést és a választ a hitünkben, a hitünk segítségével megpróbáljuk megfogalmazni, és az Isten ad választ az imádságainkban, ahol a kérdéseket feltehetjük. Erre való a templom, hogy ővele találkozzunk, hogy vele beszélgessünk, hogy kérdezz-felelek alakuljon ki közöttünk az Isten házában.

TI_0019

Mi vagyunk Isten igazi temploma, az élő kövekből épült templom. Mert mit sem érne az épített templom, akármennyi pénzt költünk is rá, akármilyen szépen feldíszítjük, hogyha az a közösség, amelyik ide jár Isten dicséretére, az nem élné át azt, hogy mi egy közösség vagyunk, összetartozunk. Az Isten házában meg kell találnunk az egymáshoz vezető utat, békejobbot kell tudni nyújtanunk egymásnak, hogy ne legyen harag, veszekedés, irigykedés, gyűlölet.

Tanuljuk meg olvasni életünk eseményeit, Isten  szeretetének a megnyilvánulásait, hogy hálával tudjunk rátekinteni, legyünk hálásak, és merjünk gyermekek lenni, Isten szeretett gyermekei! – zárta gondolatait Tiszapalkonyán Ternyák Csaba érsek.

A főpásztor a szentmisében megáldotta a felújított templomot.

TI_0006

TI_0022

Az egyházközség életében az elmúlt időszakban számos fontos esemény történt, 2021-ben megtörtént a templomtető és a héjazat cseréje, a templomkülső homlokzati felújítása, a zsalugáterek cseréje. 2022-ben a teljes elektromos hálózatot korszerűsítették és új hangosítási rendszerrel gazdagodott a templom. Emellett a plébánia udvarát is megszépítetteék. 2023-ban a templom belső falait, ajtóit festették újra, s kicserélték az ablakokat. A főbejárat fölé új emléktába készült, a templom előtti tér pedig új kerítést és térkövezést kapott és felújítottak egy útszéli keresztet is.

Mátraballán, a felújított templomban 2024. szeptember 22-én mutatott be szentmisét Ternyák Csaba egri érsek.

ma_007

A főpásztor szentbeszédében a templom szerepéről elmélkedve elmondta, itt különleges módon találkozhatunk Istennel, aki üzeneteket küld nekünk. A szomszédunk, a családtagjaink szeretetigénye, apró jelzései, amelyek mind-mind olyanok lehetnek számunkra, mint Isten üzenőfüzete.

ma_004

Az imádságban, az Istennel való egyre mélyebb kapcsolatban és párbeszédben tanulhatjuk meg azt, hogy mit üzen nekünk az Isten, aki örök üdvösséget kínál.Életszemléletünknek olyanná kell válnia, hogy a templomba járás, a szentmise, a szentségek vétele öröm forrása legyen. A főpásztor a szentmisében megáldotta a felújított épületet.

Ma_001

A templom külső homlokzata Magyarország Kormánya által meghirdetett Magyar Templom-felújítási Program - Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások keretében kapott támogatásból és az Egri Főegyházmegyétől kapott támogatásból  újult meg.

 

Domán Vivien