A Szent István Rádióban a Katolikus Karitász munkatársai rendszeresen beszámolnak arról, hogy mi a helyzet a magyar-ukrán határon, miután tömegek menekülnek Ukrajnából azután, hogy Oroszországgal háború kezdődött. Március 10-én, csütörtök délelőtt Besze Erika, a Katolikus Karitász sajtóreferense részletezte az aktuális állapotokat.
- Az előző nap legnagyobb eseménye talán az volt, hogy Czerny bíboros visszatért hozzánk este, amikor már Budapest felé vette az útját. Magánlátogatásra jött be, a sajtó jelenléte nélkül és személyesen érdeklődve mind az önkénteseink munkája iránt, mind azok iránt a menekültek iránt, akik itt voltak akkor nálunk. Elfogyasztott egy egyszerű szendvics vacsorát velük, közéjük ült, és beszélgetett velünk arról, hogy lélekben erősnek kell maradnunk ebben a helyzetben, és hogy hogyan lehet egymásra támaszkodni ebben a munkában, ami itt ránk vár a következő napokban, hetekben még.
(Mint ismert, Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős vatikáni dikasztérium ideiglenes prefektusa Ferenc pápa szolidaritását tolmácsolja a háborútól szenvedők felé. Látogatásáról a Magyar Kurír részletesen beszámol: https://www.magyarkurir.hu/hirek/-ferenc-papa-kozelseget-hozom-hozzatok-felekezetek-egyutt-fogadtak-czerny-biboros-beregszaszban)
Besze Erika folytatta beszámolóját: azt is tapasztaljuk emellett, hogy nagyon emelkedik újra azoknak a száma, akik érkeznek. Az elmúlt napon ismét 500 körüli volt a menekültek száma, és azok száma is emelkedik, akik nem tudják már, hogy hova menjenek tovább. Ha megkérdezzük, hogy hova mennek, akkor kettő-három nyugat-európai országot is megjelölnek, és tanácstalanul néznek. Őket most pillanatnyilag Záhonyba, majd Budapestre tudjuk tovább küldeni, ahol átveszik tőlünk a Szent Erzsébet Karitász Központ munkatársai ezt a feladatot, ott helyszínen segítik az ő további utazásukat, illetve próbálunk segíteni abban, hogy barátokat, rokonokat érjenek el interneten keresztül, és akkor segítséget tudjanak kérni, hogy tudják-e őket fogadni ezekben az országokban valahol – mondta el a Szent István Rádiónak a Katolikus Karitász sajtóreferense.
Debnár Ádám
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események