A megtisztelő Ökoiskola címet március végén vehettük át Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár úrtól egy ünnepélyes átadó keretein belül. Az ünnepségen elhelyeztük az iskolánk által képviselt szemléletet jól tükröző, kézzel festett kavicsot is, amelyet a SZIKSZI tanulói egy pályázat keretében készítettek el. A többi elkészült alkotás kiállításra kerül az intézményben. Büszkék vagyunk, hogy a ma már 1200 tagú iskolahálózat közösségéhez tartozhatunk - tájékoztatta portálunkat Jena Andrásné nevelési igazgatóhelyettes.
Az iskolában egészintézményes módon foglalkozunk a fenntarthatósággal, hozzájárulva ahhoz, hogy ezek az elvek a jövő nemzedékei számára a mindennapok természetes részévé váljanak. Nevelési elveink egyik sarokköve a teremtett világ védelmére való figyelem felhívása, az ebben a témában szervezett programokon történő részvétel, a környezetvédelem ügyének támogatása. A környezettudatosságra nevelésünk átfogó célja, hogy elősegítsük tanulóink magatartásának, életvitelének kialakulását annak érdekében, hogy később képesek legyenek a környezet megóvására, elősegítve ezzel az élő természet fennmaradását, a fenntartható fejlődést. Minden tanévben aktív részesei vagyunk az iskola, a város és a fenntartó Egri Főegyházmegye környezetfejlesztési folyamatainak, fenntarthatósági akcióinak, amelyeken a környezet tisztántartását, facsemeték és virágok ültetésével a teremtésvédelem fontosságát, a használt elemek, műanyag kupakok és a szelektív hulladék gyűjtésével a környezetvédelmi, illetve az újrahasznosítási szempontokat helyezzük előtérbe. A vártúrák, akadályversenyek, osztálykirándulások szervezése a teremtett és az épített természeti, környezeti értékek fontosságára hívja fel a figyelmet - zárult a beszámoló.
„Áldott légy, Uram, földanya-nővérünkért, ki fenntart és ellát minket, gyümölcsöket terem, színes virágokat és füvet!” (Assisi Szent Ferenc)
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események