Örökfogadalmat tesz Hunor testvér Egerben

Zsók Hunor Tamás OFM conv., minorita testvér, 2022. március 19-én örökfogadalmat tesz. Az ünnepi szertartás az egri Páduai Szent Antal minorita templomban,12.00 órakor, szentmise keretében lesz.

Hunor

Zsók Hunor Tamás minorita testvér 1988-ban, Erdélyben született csíkdánfalvi lakosként. Az általános iskolát Csíkdánfalván, majd a középiskolát a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban, természettudományok szakon végezte. Kiskorától biológusnak készült, így a középiskolát a kolozsvári egyetem biológia szakja követte.

Több, szentéletű fiatal egyetemista életét látva, de legfőként Orbán László atya, a fiatal egyetemi lelkész életszentsége, életpéldája, mellyel még a halálában is hűen hirdette az Evangélium valóságát, igazságát, oly mély nyomot hagyott benne, hogy az akkor már a szíveben motoszkáló égető vágyat nem tudta tovább elnyomni, és abbahagyva a biológiai tanulmányait a Konventuális Kisebb Testvérek Rendjébe jelentkezett.

Hunor testvérnek 2009-2010-ben Egerben volt az előjelöltségi, ismerkedési időszaka, melyet az olaszországi szerzetesi formáció, majd teológiai tanulmányok követtek. A két éves jelöltségét 2010-2012-ben Brescia-ban, azt követően 2012-2013- a noviciátusi évet Assiben töltötte. Ennek végeztével 2013. szeptemberében, Kisboldogasszony ünnepén letette az első, úgynevezett ideiglenes fogadalmát. Ezután Assisiben filozófiai-teológiai tanulmányokat folytatott, melynek befejezése jelenleg az egri papnevelő intézetben, szemináriumban zajlik. A koronavírus járvány miatt sajnos többször is halasztani kényszerültek, de a Jóisten kegyelméből, 2022. március 19-én, Szent József, a Minorita Rend védőszentjének főünnepén leteheti az örökfogadalmát. Az ünnepi szertartás az egri Páduai Szent Antal minorita templomban, 12.00 órakor, szentmise keretében lesz.

"Az értem, a rendünkért és az új hivatásokért mondott imákat hálás szívvel köszönöm!" - mondta el Hunor testvér a Szent István Rádió kérdésére.