Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő óvodák intézményvezetői számára tartottak értekezletet március 18-án az Érseki Papnevelő Intézetben.
A program szentmisével kezdődött, melyet Ternyák Csaba egri érsek mutatott be. Prédikációjában a főpásztor egyebek mellett arról beszélt, hogy hívő emberként és vezetőként igazodási pontok vagyunk mások számára, ezért rendszeres lelkiismeretvizsgálattal arra kell törekedni, hogy gondolataink, szavaink és tetteink összhangjával vonzó módon tudjuk képviselni Jézus Krisztus tanítását.
Az óvodavezetőket arra biztatta, hogy tanítsák meg őket arra, hogy milyen nagy öröm jót tenni másokkal. A katolikus óvodák küldetése, hogy pótolják azokat a hiányosságokat, amelyeket esetleg a családokban nem tudnak megadni a gyermekeknek, tanítsák meg őket imában beszélgetni az Istennel, hogy el tudjanak indulni a hit útján.
A szentmisét követően Lóczi Tamás, az Egyházmegyei katolikus Iskolák Főhatóságának elnöke Venite Adoremus Dominum címmel az idei tanév mottójáról szólva a meghívásról, az Isten és egymás iránti tiszteletről valamint Isten mindenhatóságáról beszélt.
Dr. Németh Zoltán, az EKIF főigazgatója előadásában az aktuális feladatokról szólt, így például a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséről, gyermekvédelmi rendszer működéséről, digitális átállásról, majd arra is biztatta az intézményvezetőket, hogy vegyenek részt a teremtésvédelmi programokban.
Lucza Dorottya, az EKIF óvodai referense egyebek mellett az óvodák arculatának kialakítását hangsúlyozta. Mint mondta, az igényes belső terek kialakítása és a mindennapokban szülők és gyermekek felé tanúsított példaadás szükséges ahhoz, hogy a jó Isten hiteles képviselői legyenek.
Dr. Budavári-Takács Ildikó egyetemi docens az óvoda-iskola átmenet lélektani tényezőit mutatta be, Dr. Mészáros Aranka egyetemi docens pedig abban nyújtott segítséget, hogy mi kell ahhoz, hogy jó kapcsolat alakuljon ki az óvodapedagógusok és a szülők között.
Jelenleg 34 óvoda működik az egyházmegye fenntartásában.
Pap Ildikó
kép: Szent István Televízió - Vanyó Boglárka, Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 1 | 2 |
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
Események