Barátok, tisztelők, tanítványok körében ünnepelte gyémántmiséjét a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban Pápai Lajos emeritus püspök. Jelen volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia csaknem valamennyi tagja, köztük Veres András, az MKPK elnöke, győri megyéspüspök, Erdő Péter bíboros, prímás, Ternyák Csaba egri érsek, Udvardy György veszprémi érsek, Márfi Gyula nyugalmazott érsek, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Személyes ismeretség révén elfogadta a jubileumi szentmisére való meghívást Orbán Viktor miniszterelnök is. Jelen volt Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa, valamint Philippe Barbarin, a lyoni főegyházmegye nyugalmazott érseke; a testvéregyházak képviselői, köztük Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke és nagy számban a Győri Egyházmegye papsága. Jelen volt állami vezetés több képviselője, köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Írásban küldte el köszöntő szavait Novák Katalin köztársasági elnök, aki méltatta Pápai Lajos szolgálatát, mely „minden egyes időszak nehézségeire és kihívásaira megadta a választ”.
A szentmise főcelebránsa Pápai Lajos volt, a szentbeszédet Ternyák Csaba egri érsek mondta.
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszöntötte a Győri Egyházmegye főtemplomát megtöltő sokaságot, megkülönböztetett tisztelettel a gyémántmiséjét ünneplő Pápai Lajos püspököt. „Elismerést és hálát ébreszt bennünk a hat évtized, mely gazdagította és erősítette az Egyházat. Holott 1958-ban papságra jelentkezni nem kevés bátorságot jelentett. Visszaemlékezem 2005-re, az egyházi iskolák életben maradásáért vívott küzdelemre, melynek bátran élére állt. A hosszú életidő és Krisztus Egyházának szolgálatához való hűség Isten ajándéka, mely az emberi készséget és viszontszeretetet teljesíti be. Isten ad erőt ehhez a kitartáshoz, melyben az ember nem vonhat vissza semmit abból, amit egyszer már odaadott. Sőt, az évek múlásával még odaadóbbá válhat a szeretetben és szolgálatban” – fogalmazott Veres András.
Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa Ferenc pápa lelki és atyai közelségéről biztosította a jubiláns paptestvért és minden jelenlévőt. Azt hangsúlyozta, hogy a jövő bizonytalansága aggódást és félelmet ébreszt az emberekben. Ebben a helyzetben a Jó Pásztor lelkületével kell jelen lenni a nyáj között, és tartani kell ezt a helyet, bármi történjék is. Ahogy a Jó Pásztor életét adta a juhaiért, úgy kell a ma pásztorainak megosztani az emberekkel a nehézségeket.
Ternyák Csaba úgy fogalmazott: Az emberek nemesfémekkel, drágakövekkel fejezik ki egy-egy jeles évforduló jelentőségét, jelezve mennyire fontosnak tartják ezeket. A 60. jubileumot jelölő gyémánt nemcsak mint drágakő különleges, a megmunkálására fordított erőfeszítés még értékesebbé teszi. Csiszolják, ezáltal válik fényessé, csillogóvá és átlátszóvá. Az ember életét a próbatételek csiszolják csillogóra. Az egri érsek így folytatta: Pápai Lajos püspök életében is szükség volt a gyémánt keménységére és átlátszóságára, amelyeket elsősorban saját magával szemben gyakorol és él meg ma is a mindennapok helytállásában. Ezt a helytállást az adta meg, hogy mindig egyetlen cél vezette: Krisztus követése. Erre a keménységre volt szükség, amikor 1958-ban Isten hívására válaszolva a papi életútra lépett. „Nem riasztotta el semmilyen fenyegetés, jobban hitt Istennek és jobban bízott a gondviselésben.” Felidézte, hogy Pápai Lajost mint spirituálist már kispapként megismerte. Tanára és lelkivezetője lett, felszentelését követően pedig püspöke.
Elmondta, Pápai Lajos olyan tanár volt, aki szeretett és tudott tanítani, aki képes volt intellektuálisan lelkesíteni a diákjait és meg tudta szerettetni a teológiát. „Tiszta életvitele, igényes beszédei ma is példát adnak” – mondta Ternyák Csaba. – Arra mutatott rá, hogy az életidő múlásával a szeretet neve a hűség lesz. Ez a hűség jellemzi a jubiláns Krisztus és az ő Egyháza iránti szeretetét is. A hűség fenntartója, táplálója és támasza mindig a szeretet.
Pápai Lajos hosszú életét kapott, napról napra kitartva a szolgálatban adja oda életét. A boldoggá avatott előd, Apor Vilmos is életét tudta adni, amikor kellett, vállalta az önfeláldozást. Mi, emberek hajlunk arra, hogy összehasonlítsunk életutakat, de tudnunk kell, hogy Jézus szemében egyenlők vagyunk, s ugyanaz a bérünk is – utalt a szőlőmunkásokról szóló példabeszédre. A jutalom mindenki számára az örök élet. Ott már nem lehet semmi méricskélés. Isten uralmának elismerése, a megtérés pillanata pedig az ember utolsó lélegzetéig lehetséges – hangsúlyozta az egri érsek. Végül azt kérte az Úrtól, adjon tartalmas öregkort és jó egészséget a jubilánsnak.
Pápai Lajos köszönetet mondott Istennek, hogy meghívta a papságra, mindazoknak akik életében mellette álltak. Hálát adott minden jóért, és az áldozatokért, megpróbáltatásokért is. Köszöntötte az állam vezetőit, köszönetet mondott mindazért a jóért, amit országunkért, keresztény hitünkért és Egyházunkért tesznek. A szentmise végén a püspökök átvonultak a Könnyező Mária kegyképéhez, Pápai Lajos Mária közbenjárását kérte a papságért.
A jubileumi ünnep a Mathias Corvinus Collegium győri épületében folytatódott. Elsőként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szólt a jubilánshoz, akiben egykori tanárát tiszteli. „Pápai Lajostól krisztológiát tanultam. Úgy tudta tanítani ezt a mélyen filozofikus tárgyat, hogy közben Jézus ott volt mellettünk mint barátunk és mesterünk. Ezt köszönöm meg most.”
Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke Pápai Lajos kiállását méltatta: Krisztus ügyének képviseletéért ugyanis nem bocsánatot kell kérnünk, hanem annak a meggyőződésnek kell vezetnie bennünket, hogy ezzel szolgálatot teszünk másoknak. Balog Zoltán is a 2005-ös eseményeket idézte fel, amikor Pápai Lajos odaállt az egyházi iskolák létéért küzdők élére. „Győztél. Nem csak meg tudtuk tartani az egyházi iskolákat, de meg is erősítettük őket.” Megemlékezett 2004-ről, amikor Pápai Lajos előadást tartott a kötcsei polgári pikniken. „Sokat köszönhet neked a polgári nemzeti összefogás, azt a hitvallást, hogy a kereszténység valódi erkölcsi ereje nélkül nincs polgári nemzeti összefogás.”
Végül Veres András ajándékot adott át: Ferenc pápa áldást küldött a jubilánsnak.
Szerző: Trauttwein Éva
Fotó: Merényi Zita, gyorplusz.hu
Magyar Kurír
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események