Pedagógia és kereszténység címmel az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös szervezésében tartottak tudományos konferenciát az egri Líceum kápolnájában június 2-án.
Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektora örömét fejezte ki, hogy 70 éves állami fenntartás után az Egyetem visszatérhetett az egyház szárnyai alá. Beszédében rámutatott, hogy Jézusra, mint a legfőbb tanítóra kell tekintenünk, aki utcákon, tereken, zsinagógában, mindenhol tanított. „Példakép ő számunkra, akit életünkkel, munkánkkal kell követni. Bízunk benne, hogy a konferencia hozzájárul az egyetem céljaihoz. Szent II. János Pál pápa Ex Corde Ecclesiae enciklikájában olvasható a katolikus egyetem eszményképe, miszerint a katolikus egyetem biztosítja a diákjai számára a keresztény értékrendben való kiteljesedést, ami lehetővé teszi, hogy Jézus Krisztus követni tudják.”
Megnyitó beszédében Dr. Ternyák Csaba egri érsek hangsúlyozta, hogy az épület szellemisége hatással van a ma emberére is. „Barkóczi és Eszterházy püspök egyetem alapító szándéka nevel és növel bennünket is. Hogy egyetemünk mivé válik, az rajtunk múlik. Nekünk itt és most vannak feladataink az oktatás és a nevelés terén egyaránt. A nevelés gyermekkortól kezdve a felnőttkor küszöbéig a növekedés időszaka. Amikor nevelünk, akkor fejlesztünk, növelünk, gazdagítunk. Ez akkor igazán sikeres, ha a növekedés igényét sikerül elültetni a növendékekben. Így a nevelésből egyszer majd önnevelés lesz, amely az állandó fejlődés, az önképzés lehetőségét csillantja fel. Transzcendens hivatásunk, hogy elsősorban nem információkat, tudást kell átadnunk, hanem a hitünket, amellyel formáljuk, alakítjuk a ránk bízott embereket. A hallgatók számára meg kell mutatni a kereszténység igazi távlatait.” – fogalmazott a főpásztor.
Dr. Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora előadásában arra mutatott rá, hogy vajon függetleníthető-e a pedagógia a vallási, világnézeti állásfoglalástól. „Az ember értelemmel, érzelemmel és akarattal rendelkező lény, és mindhárom képessége abban segíti, ha azok megigazulnak, hogy helyesen foglaljon állást az ember sorsával, küldetésével, a kozmoszban való helyével és az abszolutummal kapcsolatosan. Ez az állásfoglalás leképeződik az egyén tudományos munkájában, nevelői munkájában és a mindennapi életében. Tehát ilyen értelemben integratív szerepe van a világnézeti állásfoglalásnak.” -
Az egész napos tanácskozás során szó esett a bibliai gondolkodás sajátosságairól, tanítóhivatali megnyilatkozásokról, neveléstörténeti és nevelésfilozófiai perspektívákról valamint a különböző ideológiák keresztény pedagógiára gyakorolt hatásáról.
Pap Ildikó
kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események