Fraknói Vilmos-díjban részesült Katona István nyugalmazott egri segédpüspök és Véghseő Tamás, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora.
A kiemelkedő jelentőségű történész-püspökről elnevezett Fraknói Vilmos-díj a katolikus teológia, a filozófia vagy az egyháztörténelem területén végzett kiemelkedő tevékenység, a vallási élet megújulása, a teológia oktatása, illetve az egyház társadalmi beágyazottságának és közfeladat-ellátásának kiszélesítése terén elért jelentős eredmény elismeréseként adományozható.
Katona István nyugalmazott egri segédpüspök a kutatói és egyházszervezői munkájáért kapta meg az elismerést, Véghseő Tamás rektor pedig kutatói és tudományos munkájáért, valamint azért, mert 20 éves papi szolgálata alatt nagyon sokat tett azért, hogy a keleti rítusú egyházak, valamint az ortodoxia közötti megbékélés, szoros együttműködés jöjjön létre. A díjakat az egyházi ügyekért felelős államtitkár adta át. Soltész Miklós hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy a keresztény egyházak között szoros együttműködés jöjjön létre.
„A kereszténységre szükség van, és nem azon múlik, hogy ki milyen rítusban, ki melyik felekezethez tartozik, persze ki-ki a magáéhoz ragaszkodjon, de a másik oldalról azon múlik, hogy keresztény hitünket, Krisztus követését megtartjuk, és azzal szolgáljuk a nemzetünket és a népeket, szolgáljuk az emberekét, és ebben rektor úr nagyon nagyot cselekedett” – fogalmazott Soltész Miklós. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Szent Péter termében mondott köszöntőbeszédet.
forrás: nyiregyhaza.hu
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események