Szent István-napot tartottak a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziumban

A sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium közössége október 8-án, az iskola új névadójának szellemiségét méltató Szent István-napot szervezett.

Az iskola, a szakképzést érintő átalakítások során szeptembertől új nevet kapott. Lóczi Tamás sátoraljaújhelyi esperes-plébános, az EKIF elnöke a program aktív szervezőjeként és résztvevőjeként annak jelentőségét méltatva kiemelte, hogy a névválasztással az iskola közössége egyben védőszentet is választott Szent István király személyében. Az iskolanap időpontjának kiválasztása nem volt véletlen, hiszen október 8-án tartjuk a Magyarok Nagyasszonya ünnepét annak emlékezetére, hogy első szent királyunk utód hiányában országát és nemzetét a Boldogságos Szűz anyai pártfogásába helyezte.

Az iskola ünneplőbe öltözött közössége Szent István máig aktuális Intelmeivel, az imára és elcsendesedésre hívó liturgiával, a diákok által előadott tartalmas irodalmi műsorral, és az „István, a király“ rockopera megtekintésével színesítette a nap programját.

Sor került a munkaközösségek által meghirdetett - Szent István korának ismeretét igénylő – pályázatok értékelésére. A 136 kiváló pályamű közül kiválasztott, és díjazott alkotásokat az iskola aulájában egy kiállítás keretében tették közkinccsé. Sebes Péter, az iskola igazgatója külön örömmel nyugtázta, hogy az általános iskolás diákok köréből is szép számban (73 fő) érdeklődtek a kiírt pályázatok iránt, amely arra enged következtetni, hogy odafigyelnek az intézmény programjaira. Bízik abban, hogy a pályaművek készítőit, és számos társukat, jövő szeptemberben az iskola diákjaiként köszöntheti, hiszen továbbra is versenyképes szakokkal, gimnáziumi képzéssel, és a közismert „Keri“ szellemiségével várják a jelentkezőket.

A napot szentmise zárta, ahol Lóczi Tamás atya közvetítésével előtérbe került az a gondolat, hogy vajon hová és kihez futunk, ha bajban vagyunk, kiben és miben bízunk a nehézségek idején, továbbá az is, hogy Mária pártfogása nem jelenthet számunkra tétlenséget. Ezzel az útravalóval zárult az élményteli nap, amellyel névadójuk szellemisége előtt kívántak tisztelegni a sátoraljaújhelyi iskolában.

-TOA-