Az Egri Főegyházmegye elhunyt főpapjaiért és papjaiért mutatott be szentmisét Ternyák Csaba érsek az egri bazilikában november 2-án.
Halottak napján elhunyt szeretteinkért imádkozunk, rájuk emlékezünk és közben megérint bennünket az emberi élet végességének fájó érzése – kezdte prédikációját a főpásztor.
Rámutatott, hogy a halandó ember félve tekint az élet végességére, de Jézus Krisztus feltámadásába vetett hitünk erősíti bennünk a reményt, hogy nem a halálé az utolsó szó. Jézus a halálból feltámadt és helyet készített mindannyiunk számára a Mennyországban.
Ez a mi reményünk, hogy halálunk után ő majd feltámaszt bennünket az utolsó napon. Jézus Krisztus feltámadása nem lehet ugyanis a történelem egyszeri és egyedi eseménye. Ha ő feltámadt, akkor van örök élet, akkor életünk nem a semmibe torkollik.
"A mai szentmisében minden megholtért imádkozunk, én pedig az elhunyt főpásztorokért ajánlom fel ezt az áldozatot, azokért az elődökért, akik az elmúlt századok során az Egri Egyházmegye püspökei vagy érsekei voltak. Hálával gondolunk rájuk és szolgálatukra, megköszönjük nekik, hogy megőrizték, hirdették és áthagyományozták nekünk a katolikus hitet. Azt a hitet, amelyet ők is elődeiktől kaptak. Legyen ezért áldott a nevük és az emlékük!"
A főpásztor hozzátette még: tanulunk is példáájukból, s tovább akarrjuk adni hitünket, tanúságot teszünk róla. Kedves halottainkról megemlékezve reméljük, hogy ők is imádkoznak értünk.
"A zarándok egyház és a megdicsőült egyház így közösen zengi Isten dicséretét és kifejezi összetartozását és egységét, amikor az égi és a földi liturgiában egyek vagyunk az angyalokkal és a megdicsőült lelkekkel.” – zárta szavait Ternyák érsek.
A szentmisét Michael Haydn Requiemje tette még emelkedettebbé, amit a Cantus Agriensis Kórus, a Cardinal Mindszenty Kórus, a Szent Ferenc Kórus és a Camerata Miskolc Kamarazenakar adtak elő. Szólisták voltak: Szabóki Tünde szoprán, Bakos Kornélia alt, Horváth István tenor, Cser Péter basszus. Vezényelt: Gergely Péter Pál.
Pap Ildikó
kép: Lénárt Márton, Szántó György, Líceum Televízió
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események