
175 éve született Szmrecsányi Lajos egri érsek. Születésének évfordulója alkalmából, április 26-án, a 150 évvel ezelőtti papi szolgálatának helyszínén, Kápolnán emlékeztek meg róla. Az ünnepségen a helyi hívek mellett számos egri lelkipásztor is részt vett.

„1851., 1876., 1926. Ezek az évszámok nem csupán történelmi adatok, hanem egy hűséges papi élet lenyomatai. Szmrecsányi Lajos életében fölismerhetjük azt, amit ma, Húsvét negyedik vasárnapján, Jó Pásztor vasárnapján különösen is ünneplünk, a hivatást. Nem csupán egy feladatot, hanem Isten ajándékát.” – kezdte ünnepi beszédét Kakuk Ferenc kápolnai plébános. XIV. Leó pápa Jó Pásztor vasárnapjára megfogalmazott üzenetét idézte, mely szerint Jézus magával ragad, és megmutatja, hogy az élet valóban szép lehet, hogyha őt követjük. Ehhez azonban meg kell állnunk, csendet kell teremtenünk és meg kell tanulnunk figyelni az ő hangjára. Szmrecsányi érsek meghallotta Isten hívását, igent mondott rá és hűségesen végigjárta azt az utat, amelyet Isten kijelölt számára. „Ma, amikor rá emlékezünk, egyben kérdés is megszólal bennünk.

Vajon mi meghalljuk-e ezt a hívást? Engedjük-e, hogy Isten bennünk is munkálkodjon? Merjük-e rábízni magunkat? Mert a hivatás nemcsak a papoké és a szerzeteseké, hanem mindannyiunké. Kérjük a Jó Pásztort, adjon egyházának ma is olyan pásztorokat, mint amilyen Szmrecsányi Lajos volt, hűségeseket, szolgálatkészeket, Krisztushoz tartozókat, és kérjük azt is, hogy bennünk is érlelje meg a hivatás ajándékát, hogy életünk bármilyen úton járjunk is, az ő szeretetének a jele legyen a világban.” – zárta köszöntőjét a plébános.

Ezt követően Urbán Márta, az Egri Főegyházmegyei Levéltár munkatársa mutatta be Szmrecsányi Lajos egri érsek életét. Szmrecsányi Lajos 1851. április 26-án született Felsődarócon. A keresztségben a Lajos György Félix Márk nevet kapta. Szülei Szmrecsányi Ödön és Berzeviczy Mária voltak. Az elemi iskoláit Debrecenben és Eperjesen végezte, majd 7. osztályos korában Egerbe került és onnéttól egész élete Egerhez kötődött. 1873. augusztus 28-án szentelte Lévay Sándor pappá. Frissen szentelt papként Kápolnán volt az első szolgálati helye, itt szerezte a hívekkel való első tapasztalatait, amelyek segítették a szociális érzékenységének mélyülését is. 1912. augusztus 20-tól lett egri érsek és mivel ebben az időszakban nemcsak Rómához kellett tartozni, hanem az uralkodóhoz is, így 1912. szeptember 21-én tette le a hűségesküt Ferenc József apostoli király kezébe.
Hosszú évszázadokon keresztül az egri érsekek, korábban püspökök nagyon komoly politikai szerepet játszottak. Szmrecsányi érsek a közjogi és a törvénykezési bizottságban dolgozott. Számos egyházigazgatási reformot vezetett be, új plébániákat létesített, hozzájárult a hitélet fellendítéséhez. 1929-ben megalapította a Kis szemináriumot a papok létszámának növelése érdekében. Az ő érseksége alatt 40 templom épült az egyházmegyében, ami azért is nagy szám, mert 1912 és 1943 között volt egy első világháború, voltak járványok, volt egy nagy gazdasági világválság, mégis 40 templommal tudta bővíteni az egyházmegyét. Ezen kívül még 54 kápolnát és 61 iskola kápolnát is építettek.
Számos szerzetesközösséget telepített le az Egyházmegyében. Az egyházmegye területén ő szervezte meg először az egyházközségi képviselő testületeknek a rendszerét, amely az egyházközségek vagyonkezelését is irányítja, ellenőrzi, és egy hat fős egyházmegyei számvevőséget szervezett ennek felügyeletére. Részt vett az egyházmegyei zsinatok szervezésében. Eger városának adta az érsekkertet, és ennek emlékére 2018-ban az akkori érsekkertet átnevezték Szmrecsányi Lajos érsekkerté. Nagyon sokat tett az 1925-ös Eger környéki földrengés helyreállítási munkálataiért. Kívülről felújította a bazilikát, a Líceum épületének a megújítása, valamint a Deák Ferenc utcai sportcentrum építése is az ő nevéhez kötődik, illetve átengedte a hőforrásokat Eger városának. Szociális intézkedései között fontos kiemelni azt, hogy az érseki uradalomban saját korát megelőző újításokat vezetett be, hiszen intézményesített formában bevezette a családi munkabért, valamint kiházasítási, születési és temetkezési segélyt is adott az uradalmában dolgozó embereknek. 1916-ban bölcsődét létesített az Egri Dohánygyárban.

Az ünnepség alkalmából Ternyák Csaba egri érsek egy Szmrecsányi Lajost ábrázoló festményt adományozott az Egri Lajosvárosi Plébániának. Számos templom, köztük az egri Lajosvárosi templom építése is Szmrecsányi Lajos érsek nevéhez fűződik, a festményt a Lajosvárosi plébánia közösségi nagytermében helyezik el, mely ezentúl Szmrecsányi érsek nevét viseli. A festményt Koós Ede plébános vette át.

100 évvel ezelőtt, 1926-ban emléktáblát helyeztek el a kápolnai plébánia oldalfalán Szmrecsányi érsek tiszteletére. A megemlékezés az emléktábla megkoszorúzásával, majd kötetlen beszélgetéssel, agapéval zárult.
Pap Ildikó
kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
| HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 |