(A képre kattintva galéria nyílik!)
Az Egri Főegyházmegye területén működő 70 egyházi fenntartású köznevelési intézmény képviseletében több mint 1600 diák, tanár valamint lelkipásztor zárta a tanévet az egri bazilikában június 13-án. Az eseményen Juhász Ferenc EKIF elnök köszöntötte a megjelenteket, majd szentmisével folytatódott az ünnep, ahol a zenei szolgálatot Urbán Péter karnagy és az egri Jézus Szíve Plébánia Ifjúsági Ének- és Zenekara adta.
Az ünnepi szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be, aki prédikációjában a katolikus iskolák és a keresztény ember küldetéséről beszélt: „Az iskoláinkban mi azt szeretnénk, hogy azok a katolikus fiatalok, akik hozzánk járnak, azok eljussanak a beavató szentségekhez, a keresztséghez, a szentgyónáshoz, szentáldozáshoz, bérmáláshoz, mert ezzel vezetjük be őket a katolikus, a keresztény életbe. Része keresztény hivatásunknak, hogy ezekkel a szentségekkel megerősítve tudjunk hűségesek maradni. Az országnak ebben a szegletében ahol élünk, nagy szükség van a keresztényeknek a példamutatására. Szükség van arra, hogy a munkában, a tanulásban, a teljesítményben, a hitben, a hűségben, és a hivatásban kitartsunk és példát mutassunk.”
A keresztény ember legnagyobb fokmérője, hogy hiteles tanúja legyen az Istennek. – mondta a főpásztor. A fiatalokat arra buzdította, hogy bátran mondjanak igent, arra a hivatásra, amelyre meghívást éreznek és bízzanak Istenben, mert ő megadja a kegyelmet minden embernek, hogy választott hivatásában hűséges legyen.
Az Egri Főegyházmegye fenntartásában jelenleg 48 köznevelési intézmény működik. Nemcsak ezek tanárai és diákjai, hanem további 22 szerzetesi vagy más egyházi fenntartású köznevelési intézmény képviselői is meghívást kaptak a tanévzáró Te Deumra.
A szentmisét követően Füleczki István egyetemi lelkész tartott rövid előadást, amelyben rámutatott, ha példaképet keresünk, akkor nem a celeb világból kell választanunk. A Szűzanya az imádságban és a döntésben is példaképünk. Mindannyian felfedezhetjük Mária életében az odafigyelést, a hit bátorságát, a szolgálatkészséget és az örömöt:
„Mária, mint lehetséges út, mint lehetséges példakép. Hogy őt választod-e példaképednek azt nem tudhatom, lehet, hogy még te sem tudod. De az biztos, és arra kérlek, és ezt az Úr kéri és a szentlélek kéri, dönts, légy bátor, legyenek céljaid, merj álmodni, és tudd, hogy soha nem vagy egyedül! Amikor esetleg így érzed, nyisd ki a szentírást, vegyél róla példát, és egyöntetűen, mindannyian, tiszta szívből, lélekből mondjuk: Mária, fiatalok példaképe, könyörögj érettünk! Amen!”
Az ünnepségen minden intézményből kitüntetést kapott egy tanuló vagy egy közösség – képviselve a legjobbakat -, aki az elmúlt tanévben magatartásban, tanulmányi eredményben vagy közösségi szolgálatban kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Titi Alex - Ózd: „Az ózdi Széchenyi István Gimnázium és szakgimnáziumból jöttem. Ez az elismerés nagyon sokat jelent, ugyanis Érsek atyától kaptam, egy ilyen helyen, egy ilyen közegben. Nagyon felemelő érzés, és végre jó látni, hogy a négy év után kifizetődik a sok tanulás, főleg az érettségi időszakban, így nagyon sokat segít ez a támogatás, ez az oklevél.”
Az idei tanévben 115 tanuló vagy közösség vehetett át oklevelet a főpásztortól.
A Szent István Televízió híradása:
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események