(A képre kattintva galéria nyílik!)
Az Adácsi Szent Jakab Katolikus Iskola Szent Erzsébet ünnepnapján tartotta meg az iskola lelki napját. Az ünnephez méltón, különleges programok tették magasztossá a gyerekek számára a délelőttöt. A plébánia karitász csoportja – az iskola pedagógusai és a Junior Caritas – Szent Erzsébet kenyerét osztották ki ezen a napon, amelyeket Csizinszky György plébános áldott meg a szentmisén. A nap különlegessége az volt, hogy vendégeink voltak a verbita szerzetesrend, az Isteni Ige Társasága tagjai, akik közül Tete Remis atya már régi kedves ismerőse a község lakóinak. Három testvérét hozta magával a rendből: Fabien, Marsel és Albert atyákat, akik különböző országokból származnak (Kongó, Indonézia, India). A reggeli szentmisét együtt celebrálták, amelyen a Junior Caritas gyerektagjai olvastak fel.
Az iskolában folytatódott a program, amelynek a mottója: „Tanúságtétel a kereszténységről és hitről a mi országunkban”. A gyerekeknek élményszerű, vidám, zenés délelőttöt szereztek a szerzetes atyák, amelynek keretében bemutatták saját országukat is, ahol jó példákat láthattunk filmen is a katolikus hit melletti tanúságtételről.
Juhászné Varga Márta intézményvezető
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események