Ternyák Csaba egri érsek vezette reggeli imával kezdődött az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 3. napja. A Hungexpo csarnokában a főpásztor elmondta: az öröm és a jóság napja után békesség napjához érkeztünk, s ez a legfontosabb örökségünk Jézus Krisztustól.
Az ő békéje abból fakadt, hogy egész életében az Atya akaratát kereste. Ennek teljesítése volt a benne lakozó béke záloga, amit mindig az Atya közelében talált meg: amikor imádkozott, amikor földi élete végét látta közeledni és kereszthalálakor is. Azért imádkozunk, hogy töltsön el bennünket és az egész világot ez a béke. Mert ekkor életünk folyása harmonikus, fejlődés, szolidaritás, felelősségvállalás jellemez ekkor bennünket és környezetünket. Szívünk békéje kihat a közösség, a társadalom lelkiállapotára. Ha sokak szívében van, a népekben nagyobb a bizalom, az együttműködés. A békétlenség nemcsak egyes népek életét teheti pokollá, hanem személyes kapcsolatainkat is mérgezi.
Krisztus békéje említésekor nem a háború hiányáról beszélünk, ez a szív mélyén kezdődik, onnan árad ki és szolgálja az egész emberiség békéjét. Önmagunkkal, családunkkal, Istennek békében lenni. Hogyan tehetünk szert erre, hogyan tudjuk Jézus örökségét birtokba venni, hogyan segít ebben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus? Ráirányítja figyelmünket a szentáldozás, a szentségimádás, az imádság és a jócselekedetek fontosságára. Mindegyik hatékonyan segít bennünket a békéhez. Kérjük az Urat, hogy már most árassza el lelkünket az Ő békéje, hogy, ha bármi zavaró dolog történik velünk, azt az ő békéjének pajzsával fogadjuk, hogy Krisztus békéje, mely a szentáldozáskor szívünkbe költözik, erősebb legyen ösztönös természetünknél. A napi szentáldozás táplálja a bennünk lakó új embert. A szentmise békéről szóló imádságai is segítenek ehhez, s emlékeztetnek, nem lehetünk méltók a Szent Test vételére, ha nem élünk békében és szeretetben egymással. Dinamikus kapcsolat van imádságaink és a szentség hatékony ereje között. Az imádság erősíti vágyunkat, a szentség pedig hatékonyan munkálja bennünk a békét. Azért vesszük tiszta lélekkel magunkhoz az Eucharisztiát, azért köszöntjük egymást a béke jelével, hogy a feltámadt Krisztus békéje töltsön el bennünket.
A Békesség napja van, bárcsak ez örökké tartana! Imádkozzunk érte együtt Assisi Szent Ferenccel, Kalkuttai Szent Teréz anyával, a mai nap szentjeivel, a kassai vértanúkkal, Szent Márk, István és Menyhért áldozópapokkal és vértanúkkal, s mindazokkal, akiknek a szívében él a béke vágya:
„Tégy engem Uram békéd eszközévé!”
Az eseményt a Szent István Rádió élő adásban közvetítette és nyomon követhették a nézők a Szent István Televízió Youtube csatornáján, ahol a program továbbra is visszanézhető.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió – Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események