Kívül-belül felújítják a kenderesi katolikus templomot. A munkálatok menetéről Koltavári Attila plébános a Szent István Rádiónak nyilatkozott. A Nagyboldogasszony plébániatemplom felújítása 2020. júniusában kezdődött. A kétszáz éves épületet utoljára a nyolcvanas évek végén újították fel, a nedvesség sok problémát okozott, állapota igen leromlott azóta.
A munkálatokhoz szükséges forrást az államtól kapta Kenderes település, a középületek felújítására. A rekonstrukció keretében a tetőszerkezetet teljes egészében cserélik, a belső térben valamennyi burkolat megújul, hőszigetelést kap az épület, a falakat pedig megvédik a talajnedvességtől, s az ólomablakok is védőréteget kaptak. A korábban nem működő toronyórákat digitális szerkezettel látták el, így a pontos időt mutatják majd a szerkezetek a jövőben.
A templom belső terében a két mellékoltár helyére egy betlehem és egy szent sír került, s új keresztelőkápolnát is kialakítanak. Megújul a teljes bútorzat, a padok is megszépülnek. Az épület körül a régi aszfalt helyett térkővel burkolják az utakat és négy Úrnapi oltárt alakítanak ki.
A munkálatok összes költsége meghaladja a 400 millió forintot. A remények szerint 2021. májusára készül el a rekonstrukció, az ünnepélyes megáldást nyárra tervezik.
Domán Vivien, Bérczessy András
kép: Koltavári Attila
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események