Templommegáldás Bodrogkeresztúron

1653738292620

A 800 éves templomot a felújítás és a március 15-i hivatalos átadás után május 28-án, szombaton délben Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg és felszentelte az oltárt.

A szentmise kezdetén a főpásztort és a híveket Kertész Ferenc plébános köszöntötte. Ternyák Csaba arról beszélt, a templom legigazibb dísze, ha tele van hívekkel.

1653738214715

 

A főpásztor megáldotta a templomot, és felszentelte az oltárt, beszédében úgy fogalmazott: Isten az ember örömét akarja, Ő és Jézus elküldi a Lelkét, ez a legnagyobb ajándék.

1653738231579

A szentmise végén Koncz Zsófia, a térség, Tokaj-Hegyalja országgyűlési képviselője is köszöntötte az érseket és a bodrogkeresztúriakat. Azt mondta, Szent István országaként büszkék lehetünk, hogy a jelenkorban is templomokat építünk és újítunk fel.

Bodrogkeresztúr keresztény szakrális műemléki épülete 1220 körül épült, ez a település legrégebbi épülete. Az elmúlt két évben mind a külső homlokzat, mind a belső falfelület felújítása megtörtént, az épület statikai megerősítésére is szükség volt, mely  lapmegerősítésből és a boltozat falvarrásából állt.  A felújítás során a tetőszerkezet megerősítése és a beázások megszüntetése, cseréphéjazat részleges cseréje valósult meg, a tornyon új bádogfedés készült, a meglévő ajtók és ablakok mintájára részben új nyílászárók készültek illetve restaurálták ezeket. A festőrestaurátorok a falkutatás során a diadalív templomhajó falazatán egy korábbi oltár elbontása után páratlan értékű középkori falképeket találtak. A koruk 15-16. századra tehető. 3 db egészalakos szent található a falakon, illetve előkerültek a diadalíven középkori részletek és további figurális töredékek továbbá egy évszám is, ami a templom építés történetében páratlan jelentőségű. Ilyen falképletet Magyarországon már szinte lehetetlen találni ilyen jó állapotban, páratlan műértékkel bír és nagyon ritka. Ahhoz, hogy a templom átfogó műemléki helyreállítása megtörténjen, ezeket a falképeket restaurálni kellett, ez korábban nem volt ismert, az oltárok miatt kutatni sem  lehetett. A páratlan művészettörténeti kincs Szent Katalint és Szent Miklóst ábrázolja, a harmadik kép pedig Szent Ambrust ábrázolja, utóbbi ábrázolás megfejtésére több művészettörténész is fel lett kérve a kutatásra. A képek restaurálását Fabó Éva, Nemessányi Klára és Boromisza Péter restaurátorok készítették.

 

Debnár Ádám