„Kedves bencés diáktestvéreim! Amikor átlépjük ennek a templomnak a küszöbét, akkor mindannyiunknak megdobban a szíve. Mi, volt bencés diákok – lélekben legalábbis – ismét megfiatalodtunk. Eszünkbe jutnak azok az élmények, amelyek bennünket ehhez a templomhoz kötnek. Itt formálódtunk felnőtt kereszténnyé, itt alakult ki hivatásunk, a későbbi élethivatásunk is. Jó most ide visszatérni!” – kezdte szentbeszédét Ternyák Csaba egri érsek az ünnepi szentmisén. Az érsek felidézte azokat a régi, nehéz időket, amikor szüleik, papjaik biztatására vállalták azt, hogy bencés diákok lesznek. Ami akkor részben megbélyegzést jelentett, büszkeséggel is eltöltötte őket, mert a bencés diáklét egyfajta rangot is jelentett és jelent is a mai napig – fejtette ki.
A szentmise keretében a jubiláló osztályok egy-egy képviselője mécsest gyújtott azokért, akik már nem tudtak velük jelen lenni, elhunyt tanáraikért és diáktársaikért. A könyörgésben hálát adtak tanáraikért, szüleikért, hivatásukért, házasságukért és családjukért.
A Czuczor-gimnázium dísztermében folytatódott az öregdiák-találkozó a Bencés Diákok Győri Egyesületének (BDGYE) ünnepi közgyűlésével.
A program során ösztöndíjakat, elismeréseket adtak át, a nap osztálytalálkozókkal ért véget.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események