Május 22-én, hétfőn délután Ferenc pápa találkozott a több mint kétszáz olasz püspökkel és a küldöttekkel, akik a különböző országok püspöki konferenciái képviseletében érkeztek Rómába.
Ternyák Csaba egri érsek, a Pápai Magyar Intézet referens püspöke Marcello Semeraro bíborossal, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériuma prefektusával boldoggáavatási ügyben folytatott tárgyalásokat.
Égi édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását kérték május 23-án, kedden reggel a Magyarok Nagyasszonya-kápolnában a vatikáni grottákban, ahol a két főpásztor szentmisét ünnepelt a római magyar közösség tagjaival és azokkal a zarándokokkal együtt, akik ezekben a napokban Rómában tartózkodtak.
A szentmisét Boldog Apor Vilmos vértanú püspök liturgikus ünnepén Ternyák Csaba érsek celebrálta. Szentbeszédében az egri főpásztor Boldog Apor Vilmos személye kapcsán hitünk bátor megvallására, hősies helytállásra bátorított, hiszen – miként fogalmazott – ma kereszténynek lenni kihívást is jelent, sokszor az árral szemben úszva kell tanúságot tennünk hitünkről, ha nem is vértanúság formájában, hanem a hétköznapi életünkben.
Forrás és fotó: Pápai Magyar Egyházi Intézet
Magyar Kurír
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események