A Betegek Világnapján, 2021. február 11-én, a Lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapján szentmisét mutatott az egri bazilikában Ternyák Csaba egri érsek.
2021. február 11. 21:03
A szertartás elején Árvai Zoltán kórházlelkész köszöntötte a jelenlévőket, a járványhelyzet miatt korlátozott számban összegyűlt híveket, az idős és beteg testvéreket, akik a szent kenet által a testi-lelki megerősödést remélik és várják, az egészségügy dolgozóit, a paptestvéreket és mindazokat, akik a Szent István Rádió közvetítésén keresztül kapcsolódnak be a szertartásba.
A lelkipásztor köszönetet mondott a főpásztornak, hogy együtt imádkozhatnak a betegekért, különösen a koronavírusban szenvedőket, s felkérte Ternyák Csaba egri érseket a szentmise bemutatására.
A főpásztor szentbeszédében elmondta: a Lourdes-i Szűzanya emléknapja van, a Betegek Világnapja, melyet Szent II. János Pál pápa választott. Azért, mert amikor a betegségről hittel gondolkodunk, hamar eljutunk Szűz Máriához, aki közbenjárásával csodálatos gyógyulásokat is képes kieszközölni szerte az egész világon. Eljutunk az isteni gondviselés titkához, mellyel az ember betegsége során óhatatlanul szembesül. Ez a mai nap jó alkalom arra, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a betegekre és ápolóikra. Az elmúlt egy év során valamiképpen mindannyian megtapasztaltuk és megtapasztaljuk a betegség közelségét. Korábban a betegséget talán öntudatlanul is összekötöttük a magas korral és a krónikus betegségekkel, most azonban a járvány megtanított arra, hogy a betegség váratlanul is utolérhet bennünket, kortól és egészségi állapottól függetlenül.
Ez ráébreszt saját sérülékenységünkre és a másoktól való, velünk született függésünkre. Teremtményi mivoltunk ezáltal lesz még nyilvánvalóbb, mert megtapasztaljuk Istentől való egyértelmű függésünket. A félelem, a zavar, a bizonytalanság, néha pedig a megdöbbenés birtokába veheti elménket és szívünket, ha betegek vagyunk.
A főpásztor Ferenc pápa világnapi gondolatait idézve kiemelte: a betegség felveti az élet értelmének kérdését, amelyet hittel Isten elé hozunk. Ez a létezésre és a létezés értelmére irányuló kérdés. Előfordulhat, hogy erre nem kapunk azonnal választ. Ternyák érsek hozzátette: ebben a helyzetben a hívő ember erős hittel és bizalommal fordul Máriához, aki a kánai menyegzőről szóló evangéliumban mint hatékony közbenjáró mutatkozik meg. Sok ember éppen a betegségében talál rá, talál vissza Istenhez. Titokzatos dolog a betegség, s ez a járvány is az, nem tudjuk, kit ér, kire hogyan hat. Ha betegek vagyunk, bajban vagyunk, buzgóbban tudunk imádkozni.
Ez a mai nap legyen alkalom a köszönetre, a hálaadásra, ha betegek voltunk, a gyógyulásért, ha nem voltunk betegek, azért, hogy elkerült bennünket a baj. Rendszerint ezen a napon szolgáltatjuk ki a szentséget, ma is így lesz. Ezt csak felszentelt pap teheti, a betegek olajával megkenés és imádság kíséretében. A pap imája kifejezi, hogy az egyház a betegeket a szenvedő és megdicsőült Krisztusra bízza. Az olaj pedig az Olajfák hegyén tusakodó Jézusra emlékeztet, aki arra készült, hogy magára vegye a világ fájdalmát és szenvedését. Erősítsen meg bennünket ez a szentség. A világjárvány rávilágít az egészségügyi személyzet, az önkéntesek, lelkipásztorok, szerzetesek elkötelezettségére és nagylelkűségére, akik felelősségtudattal, felebaráti szeretettel szolgálják és vigasztalják a betegeket.
A betegekkel való kapcsolat kiapadhatatlan erőforrást talál Krisztus szeretetében. Halálának és feltámadásának misztériuma forrása annak szeretetnek, amely képes értelmet adni a betegek és ápolóik élethelyzetének.
Az evangélium sokszor bemutatja, hogy Jézus gyógyítása nem varázslat, hanem egy találkozás, személyes kapcsolat eredménye, melyben a Jézus által felkínált isteni ajándék válaszra talál azok hitében, akik képesek ezt befogadni. Erre utal: „a hited megmentett téged.” Ez ma is így van! A haláltól és az örök haláltól menekülhetünk meg.
Ferenc pápa szavaival zárta szentbeszédét az érsek: „a bizalmi viszony a betegekkel való törődés alapja, Máriára, az irgalmasság és a betegek anyjára bízom a betegeket, egészségügyi dolgozókat és mindazokat, akik nagylelkűen segítik szenvedő testvéreiket. A lourdes-i barlangból és szerte a világon számos más szentélyből ő támogassa hitünket és reménységünket és segítsen abban, hogy testvéri szeretettel viseljük gondját egymásnak!”
A főpásztor és a jelenlévő lelkipásztorok a szentmisében kiszolgáltatták a betegek szentségét a híveknek, akik megújították keresztségi fogadásukat. A szentség kiszolgáltatását ezúttal csupán a kéz megkenésével végezték, fertőtlenítés után.
Szöveg: Bérczessy András
kép: Birincsik Márton
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események