A kiírás első évében 17 eszterházys hallgató nyerte el a havi 100 ezer Ft-os tanulmányi támogatásról szóló Pyrker Ösztöndíjat. A nappali tagozatos, pedagógusképzésben tanuló diákok, akik vállalták, hogy a katolikus egyház által fenntartott nevelési-oktatási intézményben helyezkednek el a diplomaszerzést követően, 2022. szeptemberig pályázhattak a kiírásra. A sikeres hallgatók megkapták a fenntartó Egri Főegyházmegye és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem közös ösztöndíj programjában elnyert támogatás időarányos részét.
A pedagógusképzésben országosan is jelentős szerepet vállaló Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a kiemelt ösztöndíj programot a fenntartó Egri Főegyházmegye támogatásával biztosítja a tanulmányok teljes idejére.
A Dr. Ternyák Csaba egri érsek által pásztorolt Főegyházmegyéhez Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén- és Jász-Nagykun-Szolnok megyében több, mint 50 köznevelési intézmény tartozik, ahol 20.000 gyermek oktatásáról-neveléséről gondoskodnak. Az érintett óvodákban, szakképző iskolákban és köznevelési intézményekben az egyház csaknem 2500 pedagógust alkalmaz. Az EKKE egyik kiemelt célja, hogy biztosítsa a megfelelő szakember-utánpótlást az intézmények számára, s ehhez nyújt motivációt az új, nagy sikerrel debütált ösztöndíj program.
A Pyrker Ösztöndíj keretében a tanulmányok végéig járó, havi 100.000 Ft-os támogatásra azok a nappali tagozatos, óvodapedagógus, tanító, gyógypedagógus, vagy osztatlan tanárszakon tanuló, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok pályázhatnak, akik vállalják, hogy a végzést követő 2 hónapon belül az Egri Főegyházmegye által fenntartott köznevelési, vagy szakképzési intézményben helyezkednek el főállású foglalkoztatottként.
A 2022-es évben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem több ösztöndíjat is alapított. Az „Esélyt a tanulásért” elnevezésű ösztöndíj-keretből taneszköz-vásárlást támogatott az intézmény: az egyszeri anyagi segítségnyújtást 39 hallgató vette igénybe, összesen 1.190.000 Ft értékben.
Az angol nyelvű, a linzi Johannes Kepler Egyetemmel közös programtervező informatikus mesterképzésben tanulmányokat folytató, nappali tagozatos hallgatók közül két fő nyert havi 100 ezer Ft-os kutatási ösztöndíjat, illetve az önköltség összegének megfelelő támogatást.
A fentieken túl a 2022/23-as tanév első félévében csaknem 50 rászoruló hallgató részesült rendszeres, havi lakhatási támogatásban, összesen 4.600.0000 Ft összegben.
Az EKKE színes, immár 11 képzési területen nyújtott képzési palettája mellett a hallgatókat segítő, egyedi eszterházys ösztöndíjrendszert is kínál a jelentkezőknek. Diákjainkat a tanév során mentoroktatók és hallgatói szakmentorok segítik, valamint a kortárs mentálhigiénés tanácsadás is rendelkezésükre áll. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem örök értékekre és évszázados tradícióra épülő, kiváló, támogató egyetemi közösséggel várja a továbbtanulni vágyókat.
forrás: EKKE sajtó
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események