Trauma – Krízis – Szenvedélybetegség címmel szerveztek szakmai konferenciát az Egri Főegyházmegyei Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat munkatársai a gyermekvédelemben tevékenykedő mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok és pedagógusok számára.
A Líceum dísztermében május 12-én rendezett konferencián szó esett a gyermekkori traumatizáció hosszútávú következményeiről, a telefonos valamint az online kríziskezelés hatékonyságáról, valamint a komlói Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány terápiás módszereiről.
Kohári Szilvia, az Egri RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat intézményvezetője amellett, hogy rámutatott, hogy a szenvedélybetegség az egész családot, a lakóközösséget és a munkahelyi közösséget is érinti, felelevenítette a Covid-19 járvány idején a kapcsolattartás és a segítségnyújtás lehetőségeit.
Hoffmann Katalin felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus hangsúlyozta, hogy mind a szenvedélybetegség kialakulásában, mind pedig a felépülési folyamatban központi szerepet tölt be a család. A gyermekkori traumatizáció hosszútávú következményei között kiemelte a felnőttkori depressziót, szorongásos zavarokat, alvászavart, borderline személyiségzavart. A kisgyermekkorban elszenvedett bántalmazás, abúzus, rossz bánásmód, fizikai vagy lelki elhanyagolás kihat az egész felnőttkorra, éppen ezért fontos, hogy minél előbb szakember segítsen a traumát feldolgozni. Gyakori tapasztalat, hogy egy szenvedélybeteg családban felnövő gyermek maga is szenvedélybeteg felnőtté válik.
Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, pár- és családterapeuta, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője megdöbbentő adatot közölt: 2021-ben 1300 fiatal hívta fel öngyilkossági gondolatokkal a krízisvonalat. Előfordul, hogy 11-12 éves fiatalok, de többségében a középiskolás korosztály kér ily módon segítséget az éjjel-nappal ingyenesen hívható 116-111—es telefonszámon.
Pataki Zoltán addiktológiai konzultáns, a 30 éves fennállását ünneplő komlói Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány terápiás módszereit mutatta be. A közösségben a felépülőben lévő függőket megtanítják arra, hogyan lehetnek őszinték saját magukkal, a környezetükkel és mit tehetnek azért, hogy megtörjék a családi mintákat.
Pap Ildikó
kép: RÉV Facebook, Szent István Televízió
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események