Új rendház és műhelycsarnok épült Kazincbarcikán

A város lelki és szellemi épülését szolgálja a felújított szalézi rendház Kazincbarcikán, melyet ünnepélyesen július 8-án adtak át. 2012-ben merült fel a rendház átalakításának, több funkcióssá tételének ötlete, mondta a megnyitón Ábrahám Béla szerzetes, a közösség helyi igazgatója. Köszöntőjében rámutatott, hogy a mai naptól a plébánia, az iskolák és a rendház együttműködése szorosabbá válik, mivel az intézménykomplexumban helyet kap a plébániai hitoktatás, tanoda, kollégium, szociális ellátás is a szerzetesek élettere mellett. Az épületet Andrásfalvy János tartományfőnök áldotta meg.

A közösség  Don Bosco Szakiskolájának Tedd képessé nevű  Pilot programja öt éve működik célja, hogy csökkenjen az iskolai lemorzsolódás és kevesebb  mint 2 év alatt szakmát adjon a hátrányos helyzetű fiatalok számára.

Egy új műhelycsarnok biztosítja majd a fémipari munkások, lakástextil készítők, falazó kőművesek, csőhálózat szerelők és szobafestők gyakorlati képzését. Az ünnepségen Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár ismertette a szakképzésben történt változásokat, melyek lehetővé teszik, hogy egyéni készségeik, képességeik alapján fejlesszék a tanulókat.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: a legfontosabb feladat állami, önkormányzati és egyházi összefogás segítségével az értékteremtés. Ragaszkodnunk kell az ezeréves kereszténységünkhöz és a magyarságunkhoz, ez bele van vésve a szívekbe, ezeket az értékeket meg kell tartani.

A rendház felújítása valamint a műhelycsarnok építése 2,2 milliárd Ft állami támogatásból valósul meg.

 

Pap Ildikó

kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert