A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2023. szeptember 4-6. között tartotta őszi rendes ülését. A püspökök testülete a szokásoknak megfelelően idén ősszel is kihelyezett ülést tartott, amelynek ezúttal a veszprémi Gizella Hotel adott otthont. A püspökök megnézték a Veszprémi Vár felújítás alatt álló épületeit és közösen mutattak be szentmisét a Szent Mihály Főszékesegyházban. Az ülésen részt vett Michael Wallace Banach apostoli nuncius is.
A Püspöki Konferencia tagjai megemlékeztek a nyáron elhunyt Cserháti Ferenc püspök úrról és egyúttal üdvözölték a testület új tagját, Fábry Kornél püspök urat.
A püspökök testülete áttekintette a Konferencia bizottságainak összetételét.
A püspökök testülete felkérte Fábry Kornél püspök urat, hogy segítse Mohos Gábor püspök úr munkáját a külföldi magyar lelkipásztori szolgálatban.
A Püspöki Konferencia kiemelten foglalkozott a hivatásgondozás kérdésével, valamint a papi élet és szolgálat aktuális nehézségeivel és kihívásaival, továbbá a Nevelési Dikasztérium által is ajánlott papi továbbképzés kérdéseivel.
Az MKPK hívja és várja a katolikus híveket a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvényre, amelynek házigazdája idén Veszprém lesz. A szeptember 29. és október 1. között megrendezésre kerülő esemény lehetőséget biztosít, hogy mindenki kérdezhessen és válaszokat is kaphasson a számára fontos kérdésekre. A rendezvény kiemelten foglalkozik a tavaszi pápalátogatással, amelynek emlékeit nyilvános beszélgetésekben, fotókiállításban elevenítik fel a szervezők, de megtekinthetőek lesznek a Ferenc pápa által használt tárgyak is.
A Püspöki Konferencia 2024 áprilisára, Rómába hálaadó nemzeti zarándoklatot kíván meghirdetni a Szentatya, Ferenc pápa magyarországi látogatásának első évfordulójához kapcsolódóan.
Szintén a pápalátogatáshoz kapcsolódik, hogy még az idei évben MKPK Titkárságának gondozásában megjelenik egy részletes összefoglaló kötet Ferenc pápa idén áprilisban hazánkban tett apostoli útjáról.
Az MKPK tagjai áttekintették a Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó eredményeit. A résztvevő több mint ezer magyar fiatal kétharmada az MKPK szervezésében és támogatásával képviselte hazánkat a portugál fővárosban. Az eseményen az MKPK több tagja is jelen volt.
A Püspöki Konferencia egyhangúlag támogatta az Anglia és Wales Püspöki Konferenciához tartozó kezdeményezést, amely arra irányul, hogy Szent John Henry Newmann bíborost egyházdoktorrá nyilvánítsák.
Folytatódnak a 2025-ös szentév előkészületei. Az esemény mottója: „a remény zarándokai” mondta lesz. A szentév egy több mint 700 éves hagyomány a katolikus egyházban, az első szentévet 1300-ban tartották. Rendes szentévet emberöltőnként, azaz 25 évenként tartanak. A legutóbbi az ezredfordulón, 2000-ben volt. Vannak azonban rendkívüli szentévek is. Ilyenre legutóbb 2014-ben volt példa, amikor az irgalmasság rendkívüli szentévét ünnepelte az egyház.
A Katolikus Karitász augusztus végén zárta népszerű Vár a nyár! elnevezésű segélyakcióját, melynek révén idén is 4.000 gyermek nyaralhatott az ország számos pontján napközis táborokban vagy különböző balatoni helyszíneken. A 16 egyházmegye és az Országos Központ munkatársainak, valamint önkénteseinek hála változatos programok várták a táborozókat. Szervezésükben 75 Magyarországon tartózkodó ukrán kisdiák, és 105 Ukrajnából érkezett fiatal kapcsolódhatott ki nyáron. Még zajlik a szervezet szeptember 15-ig tartó Legyen az öröm az iskolakezdés! elnevezésű segélyprogramja, amelynek keretében 10.000 gyermek támogatása a cél. Az adománygyűjtéshez online is lehet csatlakozni a www.karitasz.hu oldalon, vagy az 1356-os adományvonal hívásával.
Budapest, 2023. szeptember 7.
az MKPK Titkársága
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események