Úrnapja a pünkösd utáni tizedik napra, csütörtökre esik a katolikus naptárban, de mindig a következő vasárnapon tartott főünnep. Ezen a napon Krisztus titokzatos testét, az Oltáriszentséget ünnepli az egyház.
2020-ban Magyarországon, Budapesten rendezik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az úrnapi szentmisén Kaukk Ferenc érseki titkár olvasta fel a kongresszus elnöksége és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kiadott körlevelet:
"Ferenc pápa a következő világkongresszus színhelyéül Budapestet jelölte ki.
Felidéztük az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus emlékét. Az a nagyszerű ünneplés hazánkban és külföldön is maradandó lelki élményt jelentett. Kifejezte, és Isten kegyelmével hatékonyan előmozdította a megértést, a cselekvő szeretet, a hitet és a gondviselésbe vetett bizalmat. Azóta is felhangzik templomainkban a kongresszus himnusza. Megrendülten éljük át, hogy Krisztus vándorlásunk társa lett."
"A nagy esemény alkalom a missziós és lelkipásztori megújulásra hazánk minden egyházmegyéjében, a szerzetes közösségekben, a lelkiségi mozgalmakban, sőt határainkon túl egész régiónkban és szerte a világon. A plébánosok vezetésével a missziós megbízottak elősegíthetik közösségeinkben az Oltáriszentség tiszteletének, a szentmise ünneplésének és a szentségimádás végzésének megújulását" – áll a körlevélben.
Az Úrnapi szentmise fő eseménye a körmenet volt, amelyen a szentmisét bemutató Dr. Ternyák Csaba érsek négy - külön, erre az alkalomra felállított - oltárt érintve körbehordozta az Eucharisztikus Krisztust, annak jeléül, hogy Jézus ma is köztünk él az Oltáriszentségben. A hívő ember számára az Oltáriszentség örök életre szóló táplálék.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események