„Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit” – áll a felirat annak a keresztnek a talapzatán, mely hosszú hányattatás után ismét ott áll a Czifra hóstyán, a Cifrakapu utcában.
1856-ban Kocsis András szőlőműves 40 forintos alapítványt tett, s felállíttatta a kőkeresztet, melyen egy Pléhkrisztus volt, először 30 évvel ezután kellett felújítani, majd 1924-ben nyúltak hozzá ismét. 1963-ban vandál kezek ledöntötték, ezután elbontották, egy magánházhoz, majd egy kőfaragó udvarába került – idézte fel a kereszt történetét Kerékgyártó József az ünnepségen.
Habis László, Eger polgármestere jelentős eseménynek nevezte ezt a napot, mely a keresztény értékek tiszteletének és a civil összefogásnak közös ünnepe. A városvezető köszönetet mondott Mandák Attilának, aki fellelte ezt az értéket, s szervezte a felújítást, a Segít a Város Alapítványnak, a Czifra hóstya és a Felsőváros fertálymestereinek, a Biosziget Lakóotthonban élőknek, a Verzió Kft.-nek és a Lokálpatrióta Egyletnek, akik adományaikkal és munkájukkal segítették az ügyet sikerre. Habis László hozzátette: az önkormányzat is szerepet vállalt a munkában, mint ahogy korábban több más esetben is, mivel fontosnak tartják az értékek őrzését.
Ternyák Csaba egri érsek úgy fogalmazott: külön öröm látni, hogy ebben a városban minden fontos, ami a múltat és a jelent összeköti, megbecsüljük mindazt, amit elődeink alkottak. Ez a kereszt különösen fontos számunkra, hiszen mi nem egyszerűen Jézus kivégzésének eszközét látjuk a keresztben, hanem a szeretetnek a tanúságtételét. Amikor a keresztre feltekintünk, azt látjuk, hogy Isten egyszülött fiát adta érte. Szeretetet és erőt merítünk ebből a példából, Jézus Krisztus életáldozatából.
A rendezvény végén Mandák Attila átadta Pásztor Pascal atyának, az egri Fájdalmas Anya templom plébánosának a keresztállításról szóló dokumentumot. A kereszt megáldásáról mindenki vihetett haza egy kis emléket, az ünnepséget szeretetvendégség zárta.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események