Véget ért az idén 40 éves Szalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat - FRISSÜLT!

IMG_5760

(A képre kattintva galéria nyílik!)

Szentmisével zárták az idén 40 éves Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatot, hagyományosan a helyi kegytemplom Kármelhegyi Boldogasszony búcsújával együtt.

IMG_5665

Ezt megelőzően utolsó előadókként Dr. Fodor Réka - Afréka orvos, aki Afrikában végez missziókat, valamint férje, Greguss Sándor szóltak a résztvevő fiatalokhoz és tettek tanúságot hitükről, életükről.

IMG_5886

Az ünnepi szentmise főcelebránsa a találkozó elindítója, a rubinmisés Kerényi Lajos volt, akit a helyi egyházközség vezetője köszöntött a szentmise kezdetén.

Lajos atya elmondta: szerzetesként Fogolykiváltó Boldogasszonyról nevezett Kerényi Lajos a neve, annak jeléül, hogy hazakerült a hadifogságból, ezért sokat imádkozott édesanyja aki éppen Kármelhegyi Boldogasszony napján tért az égi hazába. Elmondta: gyengeségeinket sikerül legyőznünk, ha elégszer próbálkozunk. Szentbeszédében Kerényi Lajos atya megosztotta a jelenlévőkkel elhívásának történetét:  fiatal ministránsként volt látomása, melyben Krisztus szolgálatra nevezte ki, s ezután is érezte, hogy az Úrnak szándéka van vele, s vezeti az úton.

IMG_6063

Fontos kérdések foglalkoztatják az embert, miért vagyunk a világon, miért van halál, mi lesz utána? Az itt lévőket egy igény, egy vágy hozta ide, a kíváncsiság és a szeretet. A kérdésekre válaszolni kell, a hitre és a bizalomra alapozva, tudva, hogy a bűnös embernek a szerviz a bűnbánat szentsége. Az identitás elveszítése nagyon fáj az embernek – ezzel kapcsolatban háborús, hadifogságban szerzett tapasztalatairól szólt a lelkipásztor, s elmondta: imádsággal tartották egymásban a lelket. Betegen került haza és tanulmányai után pappá szentelték. A szolgálatára felfigyelt a rendszer, zaklatni, üldözni kezdték, börtönbe is került, de Krisztus mindig elkísérte.

A jubileumon köszöntötte Kerényi Lajost  Varga István, Egerszalók polgármestere, aki elmondta, minden alkalommal részt vesz a találkozón és lelkigyakorlaton. A szertartás végén Vízi János ifjúsági referens hírül adta Ternyák Csaba egri érsek üzenetét: 2023. július 13-16 között újra benépesülhet a szalóki templom és plébánia környéke. A szentmise Kerényi Lajos atya rubinmisés áldásával ért véget.

IMG_9590 copy

A szentmisét követően a szervezők közül a családapák a bibliai hagyományt követve, mely szerint különleges alkalmakkor maguk is adhatnak áldást, megáldották az ünnepeltet.

Szöveg: Bérczessy András

Kép: Balogh Ferenc, Nagy Lajosné