Zánkán táboroztak a tenki diákok

osztkir2

Néhány év kihagyás után ismét sikeres pályázatot nyert a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskola a zánkai Erzsébet-tábor tavaszi osztálykirándulására. Május 11-én szerda reggel negyed hétkor 15 tanuló és 2 kísérője útnak indult Budapestre, hogy onnan vonattal, egy újabb két órás utat megtéve megérkezzenek Zánkára. A leszállást követően, Dottó vonatok segítségével a regisztrációs központhoz érkeztünk, ahol egy gyors bejelentkezést követően, elfogyasztottuk a finom ebédet is. A szobák elfoglalása után első programunk egy kutyás bemutató volt, a Dr. Rex Kutyás Egyesület jóvoltából. Megismerhettük a világhírű Dió duó lélegzetelállító trükkjeit, amelyet vastapssal jutalmaztunk. A majdnem másfél órás programot követően, jól esett a finom vacsora, melyet Oláh Gergő koncertje követett.

Másnap reggel a gyerekek korán ébredtek és azonnal készülődni kezdtek. Izgatottan várták az első programot, ami a tábor területén található Haditechnikai kiállítás megtekintése volt. A tanulók tátott szájjal bámulták a különböző katonai járműveket és eszközöket.

Ezt követően trambulinozásra került sor, mely egyértelműen a gyerekek kedvence volt. Az állóképességet fejlesztő aktív foglalkozást nehéz szívvel hagytuk el, ugyanakkor a változatos programoknak köszönhetően egy újabb testmozgás várt ránk, amely az akadálypálya volt. Óriási izgalmat jelentett az, hogy egymás ellen is versenyezhettünk. Ez után, a már kissé megfáradt csoport felfedezte a Balaton partját, ahol elmerengve a messzi tájban kellemes perceket töltött el. Sokáig csodálkozva figyeltük a kéken tündöklő, napfényben úszó magyar tengert.

Késő délután, új erőre kapva, az Alma együttes koncertjére látogattunk el, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Mindenki boldogan énekelte a már jól ismert slágereket, mint például a Ma van a szülinapom. A remek hangulatot fokozta, hogy a műsor végén sikerült az együttes tagjaival beszélgetni, fényképezkedni. A vacsorát egy hűsítő jégkrém elfogyasztása koronázta meg. Az este a záró koncerttel ért véget, ahol mindenki kedvére mozoghatott, táncolhatott. Sokan dalra is fakadtak.

A harmadik nap reggelén szomorúan vettünk búcsút a szálláshelytől. Elindultak a vasútállomásra, ahová fél 11-kor megérkezett a várva várt vonat. A hazafelé vezető úton integetve elbúcsúztak a Balatontól és megígérték, hogy jövő is visszatérnek Zánkára.

 

Molnár Réka

Kissné Tóth Klaudia