Zenéjükkel az örömhírt is közvetítik

A zene és a hit kapcsolata került előtérbe a napokban megrendezett Keresztény Erdőtelki Esték a Könyvtárban nevű programsorozaton.
 
 A helyi plébános a heol.hu-t arról tájékoztatta, hogy ez alkalommal Olasz Mária és Olasz Anna volt a vendége. Dr. Lengyel Gyula elmondta, az ikerpárt már régebb óta ismeri, a budapesti Szent István-bazilikában hallotta őket először játszani. Az elmúlt évben pedig a Hanyi-kápolnánál megrendezett I. Kamarakórus-­találkozón is részt vettek.

A testvérek a könyvtárban megrendezett programot megelőzően a szentmisén is felléptek. Az ezt követő beszélgetős-zenés alkalmon a nővérek elmesélték, hogyan ismerkedtek meg a vallással, s ezzel közel egy időben a zene világával is. Az egyébként egészségügyi dolgozók autodidakta módon tanultak meg gitározni, zenélni. Míg kezdetben ismert egyházi vonatkozású dallamokat játszottak, idővel feldolgozásokat is készítettek, sőt, saját szerzeményekkel is közönség elé álltak. Az Olasz testvérek az esten elmondták, zenéjük az apostolkodás egy formája is.

Dr. Lengyel Gyula arról is szólt, terveik szerint idén augusztusban egy zenés dicsőítő napot is tartanak, ahol fellépnek a nővérek is, valamint gospel előadók. Sokakat érdeklő rendezvény volt, többen jöttek el, mint a korábbi alkalmakkor, negyvenen voltak jelen. Estjüket nyári szünet után legközelebb szeptemberben rendezik meg.

forrás: heol.hu