Az óra címét, időpontját és azt, hogy meg lett-e tartva, valamint a tanulók hiányzását. A többi rovat kitöltése nem kötelező.
Legkésőbb minden hónap utolsó napjáig rögzíteni kell az órákat és jóváhagyásra küldeni a Plébános atyáknak.
Az Atyák felé az a Bérszámfejtés kérése, hogy minden hónap 5. napjáig hagyják jóvá az előző hónap óráit a Bellarmin rendszerben.
Nem, de van rá lehetőség, ha ez a hitoktatónak segítség. Új óra rögzítésekor a „Tanulmányi megjegyzés” rovatba a tanulók neve mellett rögzíthetők a jegyek is.
Óra címéhez beírni: „SZABADNAP”/”BETEGSZABADSÁG”, a hitoktató megjelent után kivenni a pipát a négyzetből, és az óra meg lett tartva négyzetből szintén. Amennyiben római katolikus hitoktató/atya helyettesítette az órát, azt a listából ki lehet választani és megjelölni.
Ebben az esetben az óra címe: „Iskolai program miatt az óra elmaradt”, az óra nem lett megtartva, de a hitoktató megjelent.
Az óra eredeti időpontjára érdemes rögzíteni az órát és a megjegyzés rovatba beírni: „Az óra x nap y és z óra között került pótlásra.
Címhez beírni: pl. „ŐSZI SZÜNET”, az óra nem lett megtartva, a hitoktató nem jelent meg.
A Bellarmin rendszerben a magántanulók már nem szerepeltethetők!
Az érkezőket be kell írni őket a megfelelő csoport első olyan órájára ahol részt vettek a tanulói névsorba. Előfordulhat, hogy a rendszer csak az első jóváhagyott hónap után gördíti tovább automatikusan az ő nevüket, addig minden alkalommal külön be kell őket írni a névsorba. A távozókat el kell távolítani a névsorból az első olyan órán ahol már nem vettek részt.
„Naptár” nézetben (ez az a nézet, ami a Bellarmin bekapcsolásakor látható), azok az órák vannak előre jelezve, ami az órarendben rögzítésre kerültek, csak akkor tűnnek el, ha az órarendet módosítja a hitoktató órarendjét (Lásd: Változott az órarendem, mi a teendő?). Ez nem kötelező, figyelmen kívül is lehet hagyni ezt az órát.
„Lista” nézetben (A „Naptár”-tól balra) az összes csoport naplója szerepel, amit abban az évben megnyitott egy adott hitoktató, innét nem fognak eltűnni az átadott órák, viszont jelezve van, hogy kihez mikor kerültek és a rendszer nem enged az átadást követő napra rögzíteni órát ahhoz a csoporthoz.
Amennyiben az Iroda értesült az átvételről és áttette a csoportot a Bellarminban, úgy az a „Haladási napló”- „Lista”nézetében jelenik meg. A Bellarmin alapértelmezett belépő oldala a „Naptár” nézet, abban csak akkor fog tudni megjelenni az új óra, ha az átvételt követően a hitoktató módosítja az órarendjét (Lásd: Változott az órarendem, mi a teendő?) , ugyanis a „Naptár” nézet az órarendbe rögzített órákat tudja csak felkínálni. Fontos tudni, hogy a korábbi hitoktató által rögzített órák nem lesznek láthatóak az átvevő hitoktató számára, azok annál maradnak, aki rögzítette őket! Kérjük, hogy a tanmenetet egyeztesse mindenki a korábbi hitoktatóval, amennyiben ez lehetséges!
Az átadást megelőzően ugyanaz, mint feljebb (Lásd: Átadnék egy csoportot másik hitoktatónak, mi a teendő?). Utána viszont mivel nem lehet már adatszolgáltatás után csoport összevonást kezdeményezni a Bellarminban az eljárásrend a következő: az átadó hitoktatótól a csoport nem kerül át az átvevőhöz, csak ezt az órát a hitoktató nem vezeti tovább. Az utolsó megtartott hittanóra megjegyzésébe beleírja, hogy a hittanóra „összevonásra került xy csoporttal ettől a naptól”. Ha az órarendet módosítja ezt követően az átadó hitoktató, akkor a „Naptár” nézet nem fogja felhozni ezt az órát, a „Lista” nézetből viszont eltűnni nem fog. Mivel az óra technikailag nem kerül át a másik hitoktatóhoz, ezért kérjük az átadó hitoktatót, hogy ne rögzítsen már órát az átadás után véletlenül se a csoportnak!
Az átvevő hitoktatónak az lenne a feladata, hogy az első közösen tartott órához felviszi az új tanulók nevét (Lásd: Mi a teendő az év közben érkező/távozó tanulókkal? ) és úgy vezeti az órát tovább.
A „Naptár” (alapértelmezett kezdő nézettől) jobbra az „Órarend” fülre kell váltani, majd az „Órarend másolása” gombra kattintva egy szerkeszthető órarendet kapunk. Itt lehet módosítani az órarendet, anélkül, hogy újra kellene írni az egészet.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események