Az egri Szent Bernát templom búcsúi ünnepe

E hétvégén, október 15-én tartja az egri Szent Bernát templom búcsúi ünnepét. A búcsúi szentmise vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik, amit Bérczi László Bernát ciszterci kormányzóperjel, a magyarországi ciszterci szerzetesrend jelenlegi vezetője mutat be. A szentmisén közreműködik az Agria Vegyeskar. A búcsúi szentmisét követően szentségimádás veszi kezdetét, ami délután 3 óráig tart. Akkor a jelenlévők Oltáriszentség litániát imádkoznak a 2020-as Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszusért. A litániát követően fél 4-kor ünnepi orgonakoncert lesz a Szent Bernát templom egykori plébánosának, a mártír emlékű Debreczeni Sixtus ciszterci atya tiszteletére, születésének 100. évfordulója alkalmából. A búcsúi ünnepre, programokra mindenkit szeretettel vár a Szent Bernát hívő közössége!