Az 1893-ban épült 131 éves ózdi Ív utcai római katolikus templomben 2024. szeptember 15-én, vasárnap.
A templomunkat 1891-ben kezdték el építeni 2 év alatt készült el. Az építése terén elévülhetetlen érdemeket szereztek: Eperjessy Sándor (1811-1891) és Nagy Antal (1837-1912) sajóvárkonyi plébánosok, és dr. Samassa József (1828-1912) egri érsek, továbbá Ózd falu hívei és a Rimamurány-Salgótarjáni Részvénytársaság. Az első önálló plébános Ladányi Pál 1917. októberében vette át a plébánia irányítását. Az ő tevékenysége ideje alatt lett Ózd önálló plébánia 105 éve 1919. június 15-én. Az egyházközösség világi elnöke ekkor Ábel Gyula volt aki nagyon sokat segített Ladányi Pál plébánosnak. Az évek múlásával egyre gyarapodott a templom felszereltsége: 1925-ben két haranggal és 2 darab szoborral az egyik Szent Józsefet és a másik Szent Antalt ábrázolja. 95 éve 1929-ben megépült az orgona a Jézus Szíve és a Lourdesi oltár. Ez a folyamat 30-as években is tartott, sőt azt követően is. Jelentős munkálatokat végeztetett 70 éve 1954-ben dr. Rubovszky Ferenc atya. A templomunk fennállásának 100. évfordulójára készülve 1993-ban is megújult a templom külseje. Ebben az idöszakban Mag Mátyás káplán munkája kimagasló. (5 éve meghalt, nyugodjon békében!) A szolgálati ideje alatt a templom torony új rézborítást kapott. A Szentévben 2000-ben ismét megújult a tetőszerkezet. A teljes felújítás 2001-ben kezdődött el. A megújult liturgikus térrel rendelkező templomot 2001. december elsején Seregély István (1931-2018) egri érsek szentelte fel. 2002-ben elkészült az új külső és belső keresztút, ekkor lett felújítva az orgona és a toronyóra. Mindezt külföldi adományokból, a hívek által gyűjtött forintokból továbbá az Egri Főházmegye és Ózd Város Önkormányzata a támogatásával valósult meg. Meg kell említeni Székely Dénes kimagasló munkáját is, aki 1957-ben született Ózdon, de a származási helye Hangony. 1982-ben Gyulafehérváron szentelték pappá. Életútja: 15 évig szolgált 1999-2014 között Ózdon plébánosként.
beküldött információ
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |