Az Egri Érsek Bora

2021.

Átadták az Egri Érsek Bora 2021 elismeréseket

 Az Egri Főegyházmegye területén fekvő 5 borvidék borai közül választottak

 

Hagyományosan május végén, Szent I. Orbán pápa ünnepéhez kapcsolódva mutatják be az Egri Érsek Bora címet elnyert borokat Egerben. Idén a járványhelyzet miatt 2021. július 20-án derült ki az Érseki Pincerendszerben tartott ünnepségen, mely termelők palackjain lesz az elismerést jelentő címke.

Először 2015-ben választották ki az Egri Érsek Borait, több lépcsős bírálatot követően, az Egri Főegyházmegye területén fekvő öt borvidékek borai közül. Ficzek László, az Érseki Vagyonkezelő Központ igazgatója, általános helynök köszöntőjében hangsúlyozta: minden esztendőnek megvan a maga különlegessége, idén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Az eucharisztia, a szentmise elengedhetetlen része a bor a búzából készült kenyér és a miséző pap jelenléte mellett. Hozzátette: a  Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pedig az Oltáriszentség tiszteletének elmélyítését szolgálja.

Az általános helynök köszönetet mondott a szervezőknek és a termelőknek, valamint a kiválasztást segítő dr. Gál Lajos borásznak, aki elmondta: a hegyközségek küldik a borokat, melyek közül a Ternyák Csaba egri érsek vezette 9 tagú bíráló testület választ.

Hozzátette: nincsenek megkötések, csak a bor számít, vakon kóstolják és úgy döntenek. Az Egri Érsek Miseborát természetesen a főpásztor maga választja ki. A tokaji Péter Pincészet többször volt már eredményes 2015 óta, most a Tokaji Kabar 2017 borra esett az érsek választása.

Péter Ákos, a Péter Pincészet borásza úgy fogalmazott:  legfontosabb a minőség, az odafigyelés és az alázat a borkészítés minden fázisában. A borász elárulta még: számos pozitív visszajelzés hozott nekik a piacról, a fogyasztók részéről az, hogy egyes boraik megkapták az elismerést.

A borászatok képviselői oklevelet kaptak arról, hogy boraik elnyerték az Egri Érsek Bora 2021 megtisztelő címet és a palackokon körcimkén is feltüntethetik ezt.

 

BÜKK:

 

Fehér

 

Gallay Pince

Gallay Kabar 2019

JÁSZSÁG:

 

Túri Pince

Cserszegi Fűszeres 2020.

MÁTRA:

 

Fehér

 

Dubicz Borászat

Sárhegy Olaszrizling 2018.

Rosé

 

Maróti Attila

Mátrai Rosé 2020

TOKAJ:

 

Száraz

 

Tokaj Excellence

Vintage, Hárslevelű 2016

Édes

 

Péter Pincészet

Tokaji Fordítás 2017

Péter Pincészet

Tokaji Kabar 2017 – Az egri érsek misebora

EGER:

 

Fehér

 

Tarjányi Pince

Grand Cuveé Pajados 2019

vörös:

 

Thummerer Vilmos

Rébus Cuvée Superior 2017

bikavér:

 

Thummerer Vilmos

Egri Bikavér Superior 2016

 

2020.

Bemutatjuk az "Egri Érsek Bora 2020" címet elnyert borokat

 
Az idén a vírushelyzetre való tekintettel az előző évek hagyományától eltérően személyes találkozó nélkül mutatjuk be a címet elnyert borokat.
 
Köszönetet mondunk a hegyközségeknek, melyek  segítségével az Egri Főegyházmegye területéről valamennyi borvidék: az egri, tokaji, mátrai, bükki és kunsági is képviseltette magát a megmérettetésen, valamint köszönetet mondunk dr. Gál Lajos professzornak, ismert egri borásznak, aki kezdetektől segíti a kiválasztást, a szervezést, a döntéshozó grémium munkáját, mely Ternyák Csaba egri érsek vezetésével ítéli oda a címeket.
 
Az “Egri Érsek Misebora 2020” címet a Péter Pincészet Tokaji Aszú 2017-es 6 puttonyos bora viselheti.
 
Az “Egri Érsek Bora 2020” címet a bükki borvidékről a Roszkos Szőlőbirtok és Pince 2018-as Pinot Blanc-ja, a Jászságból a Túri Pince 2019-es Cserszegi Fűszeres bora, a mátrai fehérek közül a Maróti Pince 2018-es Mátrai Olaszrizlingje, a mátrai rozék közül a Molnár és Fiai Pincészet Bt. 2019-es Kékfrankos Rozé viselheti.
 
Tokaji száraz kategóriában a Patrícius Borház Kft. 2018-as Tokaji Furmint Selection bora és az édes kategóriában Egri Érsek Misebora címet is elnyerő Péter Pincészet 2017-es Tokaji 6 puttonyos Aszúja bizonyult a legjobbnak. Egri fehérként a Varsányi Pincészet Kft. Debrői Hárslevelű Superior 2017-es, a vörös kategóriában Kőporos Borászat Kft. Vörös és Fekete 2018, és a bikavér kategóriában Gál Tibor Síkhegy Bikavér Grand Superior 2016 bora kapták az elismerést.
 
A nyertes termelők jogosultak arra, hogy a palackokon feltüntessék, hogy a cím birtokosai.
 
Az Érseki Palota Látogatóközpontba ellátogatók az Érseki Pincerendszer megtekintése után megkóstolhatják és meg is vásárolhatják a győztes borokat.
 

 

2019.

Kihirdették, mely palackokon lesz az "Egri Érsek Bora 2019" cimke

 

Új helyszínen, az Egri Főegyházmegyéhez néhány hónapja visszakerült Érseki Pincerendszerben mutatták be az Egri Érsek Bora 2019 címet viselő borokat.

Ficzek László az Érseki Vagyonkezelő Központ igazgatója, általános helynök köszönetet mondott a hegyközségeknek, melyek  segítségével az Egri Főegyházmegye területéről valamennyi borvidék, az egri, tokaji, mátrai, bükki és kunsági is képviseltette magát a megmérettetésen. A helynök kiemelte: 9 kategóriában 10 címről döntenek, s éppen a tizedik, amely megmagyarázza a többit is, ez az Egri Érsek Misebora. A szentmise alapfeltétele a pap személye és a búzából készült kenyér mellett a szőlő bora.

Ficzek László köszönetet mondott dr. Gál Lajos professzornak, ismert egri borásznak, aki kezdetektől segíti a kiválasztást, a szervezést, a döntéshozó grémium munkáját, mely Ternyák Csaba egri érsek vezetésével ítéli oda a címeket.

A helynök elmondta még: látszik, hogy a borászok örömmel végzik munkájukat, azt a fajta átváltoztatást, melynek révén az ásványi anyagokból, a napfényből és a fejlődő növényből szőlő, must, majd bor lesz. S ez miseborként egy másfajta átváltozásban is szerepet kap.

Gál Lajos ismertette a kiválasztás menetét, elmondta, a hegyközségi tanácsok küldenek mintákat, melyeket a borvidéki borversenyen, vagy más bírálaton választanak ki. Elmondta: csak  a bor számít, vakon kóstolnak, s kollektív döntés születik. A tizedik bor, az Egri Érsek Misebora esetében a főpásztoré a döntő szó, legtöbb esetben ez egybeesik a grémium tagjainak választásával.

A nyertes termelők jogosultak arra, hogy a palackokon feltüntessék, hogy a cím birtokosai. Az Egri Érsek Misebora 2019 címet a Puklus Pincészet Tokaji Zéta 2013-as bora viselheti.

A bükki borvidékről a Csáter Pince 2018-as Zenitje, a Jászságból a Túri Pince 2018-as Cserszegi Fűszeres bora, a mátrai fehérek közül a Maróti Pince 2017-es Mátrai Olaszrizlingje, a mátrai rozék közül a Csernyik Pince 2018-as Nyitánya viselheti az Egri Érsek Bora 2019 címet. Tokaji száraz és édes kategóriákban a Puklus Pincészet 2017-es Tokaji Sárga Muskotály bora és az Egri Érsek Bora címet is elnyerő 2013-as Zéta bizonyult a legjobbnak. Egri fehérként Gál Lajos Kamra-völgy, Egri Csillag Grand Superior 2016-os nedűje kapott elismerést, a vörös és a bikavér kategóriákban Thummerer Vilmos Rébus Cuvée 2012, és az Egri Bikavér Superior 2013 borai kapták az elismerést.

A borászatok, pincészetek képviselő oklevelet vehettek át kiváló munkájuk elismeréseképpen.

A díjátadót követően a résztvevők meg is kóstolhatták a győztes borokat.

 

 2018.

 

 

(A képekre kattintva galéria nyílik!)

Az Egri Érsek Bora 2018 címek átadásán Ficzek László az Érseki Vagyonkezelő Központ igazgatója, általános helynök  köszönetét fejezte ki a borászoknak, hogy fontosnak tartották, hogy nevezzenek. Hagyományosan az egyházmegye valamennyi területéről érkezett minta, az egri, tokaji, mátrai, bükki és kunsági borvidékről a megmérettetésre.

A helynök kiemelte: negyedik  alkalommal választották ki a címre érdemes borokat, s köszönetet mondott dr. Gál Lajos professzornak, ismert egri borásznak, hogy segített a szervezésben, a kiválasztásban annak a hét fős grémiumnak, mely döntést hoz Ternyák Csaba egri érsek vezetésével.

Hozzátette: a bor nemcsak mint termék különleges. Az átalakulás, az átváltozás anyaga, a nedvességből, tápanyagból, napfényből szőló gyümölcs lesz, ebből bor készül. Az egyház életében a szentmise felajánlási imádsága: „áldott vagy  Urunk, Mindenség Istene, mert a Te bőkezűségedből kaptuk a bor, mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét” kifejezi, hogy valójában mit is jelent számunkra a legfontosabb átváltozás.

Gál Lajos a borokról és a versenyről szólva elmondta: ez egy különleges megmérettetés, csak a bor számít, a minőség. Külön örömnek nevezte a szakember azt, hogy fiatal és régóta ismert pincészetek is jelen vannak a versenyen. A versenyben külön figyelmet kap az Egri Érsek Misebora kiválasztása, ennél a főpásztor személyesen dönt. Ezúttal egy tokaji pincészet bora viselheti a címet.

Péter Ákos borász úgy fogalmazott: a díjra a hegyközségi tanácson keresztül lehet nevezni, egy előválogatás után. Sokat jelent ez az elismerés, különösen az, hogy a 2013-as édes szamorodni az Egri Érsek Misebora lett. Ez komoly rangot ad, jól kommunikálható és reklámértéke is van.

Több olyan pincészet van, amelyik két kategóriában is megkapta a címet. Ezek egyike az egri Kőporos. Simkó Zoltán borász azt mondta:  hatalmas öröm és megtiszteltetés, örömmel hozták a borokat, s bizakodtak a sikerben, mely nem maradt el. Az Egri Érsek Bora címért folyó versenyt ezúttal is sok nevezés és borok jellemezték a szakértők szerint. A díjátadót követően a résztvevők meg is kóstolhatták a győztes borokat.

A díjazottak:

 

BÜKK - fehér

 

Roszkos Szőlőbirtok és Pince

Tramini 2017.

 

JÁSZSÁG:

 

Túri Pince

Cserszegi Fűszeres 2015.

MÁTRA:

 

Fehér

 

Bárdos és Fia Pincészet Bt

Chardonnay 2017

 

Rosé

 

Bárdos és Fia Pincészet Bt

Rosé 2017.

 

TOKAJ:

 

Száraz

 

Péter Pincészet

Tokaji Kabar 2016.

Édes

 

Dobogó Pincészet Kft

5 puttonyos Aszú 2013

Péter Pincészet

Szamorodni 2013

MISEBOR

EGER:

 

Fehér:

 

Kőporos Borászat Kft

Chardonnay 2013.

bikavér:

 

Thummerer Vilmos

Egri Bikavér Grand Superior 2015. Nagy-Eged-dűlő

vörös:

 

Kőporos Borászat Kft

Vörös-Fekete 2013.

 

 

Egri Érsek Bora, 2017

Május 2-án Ternyák Csaba egri érsek vezetésével választották ki a nyertes borokat. A címet először két évvel ezelőtt adták ki az Egri Főegyházmegye területén lévő borvidékek legjobbnak ítélt borainak.

(A képre kattintva galéria nyílik!)

Ficzek László általános helynök, az Érseki Vagyonkezelő Központ igazgatója köszöntőjében elmondta: a szentmisében a felajánláskor hálát adunk azért, mert Isten megáldotta az emberi munka gyümölcsét, s hálával gondolunk Istenre, amikor az emberi tevékenység nyomán kiváló alkotások jönnek létre. A helynök köszönetet mondott Gál Lajos borásznak, aki a kezdetek óta segíti a szervezést és a szakmai munkát, s így a borvidékeken kiválasztott borok közül biztosan a legjobbak kerülnek a végső megmérettetésre.

A nyertes termelők jogosultak arra, hogy a palackokon feltüntessék, hogy a cím birtokosai. Ficzek László kiemelte: a kormánytól kapott támogatásnak köszönhetően számos fejlesztés indul az egyházmegyében, s ezek is kötődhetnek a kiváló borokhoz. Az Érseki Pincerendszer turisztikai hasznosításának tervezésekor fontos szempont volt a bor megjelenítése, ugyanígy a Kisboldogasszony plébánia felújítása is köthető ide, hiszen ott is megújul a pince, ahol a zarándokok megkóstolhatják az Egri Érsek Bora címet viselő nedűket.

A borászatok, pincészetek képviselő oklevelet vehettek át kiváló munkájuk elismeréseképpen.

Gál Lajos borász elmondta: a rangos cím a bortermelőkre is hatással van, sokan érdeklődnek a megmérettetés iránt. Hozzátette: a bükki borvidék esetében pedig kifejezetten tapasztalható a szakmai fejlődés, ami a címnek is köszönhető.

A borvidékek, bortermő helyek mintái közül különféle kategóriákban összesen kilenc kapta meg a címet. Az összes közül pedig hagyományosan kiválasztották az Egri Érsek Miseborát, mely idén a Thummerer Pincészet Egri Csillag Grand Superior 2013 bora lett.

A díjazottak teljes listája IDE KATTINTVA olvasható.

Bérczessy András



Az "Egri érsek misebora 2016" címet a Tokaji Nobilis Pincészet Amicus Tokaji Furmintja kapta. Bárdos Sarolta pincészet képviseletében elmondta: egy különleges, késői szüretelésű furmintból született a bor. Az Egri Érsek Bora kezdeményezésről szólva úgy fogalmazott: fontos és megtisztelő egy ilyen megmérettetésen résztvenni. A borok bemutatóján elismerést vehetett át Gál Lajos, aki egyik motorja volt az Egri Érsek Bora-díj létrehozásának. A díjazottak egyedi jelzéssel tüntethetik fel palackjaikon, hogy a cím birtokosai. A bükki, mátrai, tokaji, egri borvidék mellett a Jászságból is díjaztak termelőt, összesen 10 kategóriában.

 
 
 
 
 
 
 
A díjazottak listája:

Az Egri Érsek Bora 2016

Bükki borvidék: Prokaj László pincészete Harmónia Cuvée 2013 Cserszegi Fűszeres, Tramini


Jászság: Túri Pince Királyleányka 2014.

Mátrai borvidék:
                - fehér: Bárdos és Fia Pincészet Mátrai Sauvignon Blanc, 2015
                - rosé: Kis-Benedek György Mátrai Cabernet Sauvignon, Kékfrankos Rosé, 2015

Tokaji borvidék:
                - száraz: BVB Wine Kft. Tokaji Száraz Cuvée, 2014
                - édes: Dereszla Pincészet Chateau Dereszla Tokaji Aszú 5 puttonyos, 2009

Egri borvidék:
                - fehér: Tarjányi Pince Egri Fehér Superior Rajnai Rizling, 2014
                - vörös: Balga István Pincészete Egri Cuvée Superior, 2012
                - bikavér: Thummerer Vilmos Egri Bikavér Grand Superior, 2012 (Nagy-Eged-dűlő)

Az Egri Érsek Misebora: Tokaj Nobilis Pincészet - Amicus Tokaji Furmint, 2011 (késői szüretelésű)
 
 

Az Egri Érsek Bora 2015 - az első...
 
Kiválasztották az „Egri Érsek Bora 2015” cím viselésére érdemes borokat.  Az elismerést először ítélték oda egy többlépcsős bírálatot követően, a főegyházmegye területéről valamennyi borvidék képviseltette magát a rangos mezőnyben.
Dr. Ternyák Csaba egri érsek a sajtó nyilvánossága előtt tartott bemutatón kiemelte: egy jeles napra, a Bazilika felszentelésének évfordulójára időzítették az ünnepélyes bejelentést, mert ez is hangsúlyozza az ügy jelentőségét. A kezdeményezés célja  az, hogy az érsekség tekintélyét állítsák a kiváló termelők mellé, s a hamarosan elkészülő Érseki Palota attrakciói sorában a borok is megjelenjenek.
A borok kiválasztásának szakmaiságát dr. Gál Lajos borász szavatolta, mint mondta, minden borvidék először kiválasztotta a legjobbnak ítélt tételeket, majd egy zsűri rangsorolta ezeket.  A jászsági, mátrai, bükki, tokaji és egri borvidék 9 bora viselheti így majd az „Egri Érsek Bora 2015” címet. Ezt egy körcimke is jelzi a palackokon.  Az „Egri Érsek Misebora 2015” címet az egri fehérbor kategória győztese,  Bolyki Pincészet Meta Téma Egri Hárslevelű 2012 nyerte.
 
A borok listája:

Az „Egri Érsek Bora 2015” címet nyerték

A jászberényi Túri Pince Kunsági Királyleányka 2013 bora

A nagyrédei Bárdos és fia Pincészet SauvignonBlanc 2014 fehérbora

Az abasári Molnár és Fia Pincészet Mátrai Kékfrankos Rozé 2014 bora

A cserépfalui Kompa Pince Chardonnay 2014 bora

A bodrogkeresztúri Dereszla Pincészet Chateau Dereszla Tokaji Furmint 2014 fehér bora

A mádi Royal Tokaji Borászati Zrt. 6 puttonyos Tokaji Aszú 2011 édes bora

Az egri Bolyki János György Meta Téma Egri Hárslevelű 2012 fehér bora

Az egri Gróf Buttler Borászati Zrt. Egri Syrah Superior 2011 vörös bora

A noszvaji Thummerer Vilmos Egri Bikavér 2009 bora